Nagyon igyekszik Európa

A hétfői alulteljesítések után próbálják behozni a lemaradásukat a vezető nyugat-európai piacok, melyekre továbbra is a görög adósságválság körüli hírek hathatnak a leginkább. A délután során emellett több fontosabb amerikai makroadat is napvilágra kerül.
portfolio.hu, 2011. június 28. kedd, 11:03

A vezető nyugat-európai piacok közül a német DAX 0,5, a francia CAC-40 1,2, az angol FTSE-100 0,7 százalékos emelkedést mutat. A görög parkett eddig optimistán tekint a holnapi megszorító csomag szavazása elé.

A vállalati fronton kiemelhető az Adidas mai 3,2 százalékos szárnyalása, melyet annak köszönhet a társaság, hogy tegnap az amerikai zárást követően a fő vetélytársa a Nike a várakozásoknál jobb eredményszámokat tett közzé. Az Adidas kistestvére, a Puma 2,3 százalékkal került feljebb a német kereskedésben.

Emellett jött két profit warning is vállalati fronton. Az első esetben a brit Cable & Wireless 15 százalékos zuhanásban áll azok után, hogy menedzsment közölte: a várakozásoknál alacsonyabb árbevételt érhet el, mely eredményeként nem tudja tartani az eredeti profitterveket. Továbbá a telekommunikációs óriás közölte, hogy elfogadta a vezérigazgató, Jim Marsh azonnali lemondását.

Valamint zuhanórepülésbe kezdett ma reggel a navigációs eszközöket gyártó TomTom árfolyama is a menedzsment profit warningját követően. A társaság részvényei 28 százalékos mínuszban tartózkodnak jelenleg.

A Stoxx szektorindexei közül ma az autóiparnak megy a legjobban, míg a sor végén a távközlési szektor halad a Cable & Wireless profit warningjának is köszönhetően.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK