A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1,18 százalékos, vagyis 543,36 pontos emelkedés után 46 587,39 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma egy hét alatt 39,022 milliárd forintról 32,078 milliárd forintra esett, a vezető részvények a Richtert leszámítva erősödtek.

A BUX enyhe csökkenéssel kezdte a hét első napjait, de akkor a nyugati tőzsdék is hasonlóan zárták a kereskedést. Szerdán is mindössze 0,02 százalékot emelkedett a részvényindex, nagyobb változás csütörtökön jött csak, amikor a nemzetközi hangulat javulásának köszönhetően 1,12 százalékkal, a régiós átlag felett nőtt. A lendület a hét utolsó kereskedési napján is kitartott, mivel a Varga Mihály a bankokat terhelő különadó kivezetését ígérte 2024-re. Az Equilor befektetési Zrt. elemzője, Sághy Balázs a pénzügyminiszteri bejelentéssel magyarázta, hogy az OTP árfolyama és forgalma egyaránt jelentősen emelkedett a pénteki zárásig.    

  • Az előző héthez viszonyítva az OTP érte el a legnagyobb mértékű, 4,05 százalékos, 440 forintos emelkedést. Árfolyama 11 300 forintot, forgalma 14,866 milliárd forintot ért el.
  • Mol 1,24 százalékkal, 34 forinttal erősödött, részvényei 2782 forinton fejezték be a hetet 7,332 milliárd forintos forgalom mellett.
  • Magyar Telekom árfolyama 1,19 százalékkal, 5 forinttal nőtt, 426 forinton zárt pénteken, összforgalma elérte az 1,552 milliárd forintot.
  • Richter-részvények 8095 forintig gyengültek, vagyis 2,53 százalékot, 210 forintot vesztettek az értékükből 7 milliárd forintot némileg meghaladó forgalomban.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 22,4 pontot, 0,66 százalékot vesztett egy hét alatt, pénteki záró értéke 3347,72 pont.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!