Nem csak a vásárlóknak kedveztek a korai kedvezmények

A Wal-Mart a várakozásoknál magasabb, 8 százalékos emelkedést regisztrált a harmadik negyedéves nyereségében.
NAPI Online, 2007. november 13. kedd, 16:20
Fotó:

A költségek szigorúbb ellenőrzése mellett a szokásosnál jóval korábban elindított akciók is segítették a világ legnagyobb áruházláncát a várakozásoknál is magasabb profit elérésében. A Wal-Mart harmadik negyedéves nyeresége 2,86 milliárd dollár, azaz részvényenként 70 cent lett, míg tavaly a harmadik negyedévben 2,65 milliárd, azaz részvényenként 63 centes profitot regisztrált. Az elemzők részvényenkénti 67 centes nyereségre számítottak a vállalattól.

A jelenlegi eredményt pozitívan befolyásolta az a részvényenként 1 centes nyereség is, amelyet a Wal-Mart az ingatlanjainak eladásából származó adókedvezményeknek köszönhet. A CSBC elemzői szerint az áruházlánc növelni tudta a forgalmát a kiskereskedők számára problematikusnak tekintett amerikai piacon is, amelyben nagy segítségére volt a szektortársaknál korábban indított kedvezményes akcióknak is.

A Wal-Mart forgalma 9 százalékkal, 90,9 milliárd dollárra nőtt a negyedév során. Az amerikai áruházak forgalma 6,4 százalékkal 57,65 milliárd dollárra nőtt, míg a nemzetközi eladások mintegy 17 százalékkal, 22,4 milliárd dollárra nőttek.

A Wal-Mart részvényeinek árfolyama több mint 6 százalékkal emelkedett a New York-i tőzsdén a nyitást követő első két órában.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK