Nem hat a forintra az inflációs adat

Az euró/forint kurzusa a nyitásban befogott 271-272-es tartományból 272,80-ig emelkedett péntek késő délelőttig. A kurzus biztosan a 270-75 közötti sávban ingadozhat a hét utolsó kereskedési napján.
Pápai Csaba, 2009. szeptember 11. péntek, 10:36
Fotó:

A dollár euróval szembeni erősödése, s a zloty folytatódó gyengülése hajtotta fel péntek délelőtt az euró/forint árfolyamát, amely nem sokkal fél 11 előtt már 272,80-on állt - számolt be Kolba Miklós, az ING devizapiaci üzletágának vezetője. A szakember szerint az első látásra kedvezőnek tűnő inflációs adat kettős hatással lehet a forint megítélésére, ám ezek az egymással ellentétes erők - az árfolyam mai alakulása tükrében legalábbis - kioltani látszanak egymást.

Kolba szerint egyrészt a gazdasági folyamatok kedvező alakulását tükrözi a pénteken publikált CPI-adat, egyúttal azt is előrevetíti, hogy az MNB akár a korábbinál agresszívabb módon is hozzányúlhat a kamatokhoz. A szakember szerint míg az előbbi faktor a forint erősödése, utóbbi épp a hazai deviza gyengülése irányába hathat, hiszen csökkenti a nemzetközi porondon eddig vonzónak számító kamatszintek miatt Magyarországra áramló carry trade-k arányát. Kolba a kedvező inflációs adat ellenére sem számít 50 bázispontnál nagyobb mértékű kamatvágásra a jegybank következő ülésén.

Az euróért 272,80, a dollárért 187, a svájci frankért 180,10 forintot kértek késő délelőtt a bankközin.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK