Az OTP Bank tegnap este közleményben jelentette be a szerb Bank-Rehabilitációs Ügynökség hivatalos értesítését a Jubanka-tender eredményéről. Ennek alapján a két ajánlattevő közül az Alpha Bankkal kezd tárgyalásokat az ügynökség a végleges adásvételi szerződésről. Ugyanakkor az OTP közleménye is utal arra, hogy ha e tárgyalások eredménytelenek lennének, az OTP Bankot hívják meg tárgyalni. (Belgrádi hírek szerint az Alpha Bank több mint 35 százalékkal magasabb árat kínált a Jubankáért, mint az OTP.) Az OTP kifejezte elkötelezettségét a szerbiai bankvásárlás iránt, a közlemény leszögezte, hogy Szerbia-Montenegro továbbra is az elsődleges akvizíciós célországok között van. (A NAPI Gazdaság információi szerint az OTP vezérigazgató-helyettese tegnap már egy másik, nem állami kézben lévő szerbiai bank tulajdonosaival tárgyalt.) A közleményből kiderül, hogy a bank bízik a Nova Bankára benyújtott kötelező érvényű ajánlata kedvező fogadtatásában, illetve abban, hogy „a végleges döntés mielőbb nyilvánosságra kerül”. Az OTP-közlemények szövegének dekódolásában jártas megfigyelők szerint az utolsó félmondat – amely nem az esetleg kedvező döntésről, hanem kifejezetten annak nyilvánosságra kerüléséről szól – nem jelenthet mást, mint azt, hogy a Nova Banka az OTP-é lesz, csak éppen még nem fejeződött be az adásvételi szerződés aláírási procedúrája. Tovább részletek a szerdai NAPI Gazdaságban

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!