Nem tudott fordítani a Zwack

Az utolsó negyedévben ugyan mérséklődött a visszaesés, azonban még így is elmaradnak a Zwack számai az egy évvel korábbitól.
NAPI, 2011. február 11. péntek, 08:42

Árbevételének és eredményének változatlanul jelentős visszaeséséről számolt be a Zwack Unicum harmadik negyedéves gyorsjelentésében.

A visszaesés elsősorban a belföldi értékesítésben volt tapasztalható, az év végén azonban már némi javulást is fel tudott mutatni a társaság, az elmaradás a bázisidőszaktól itt már kisebb volt, mint az első félévben.

Az értékesítés nettó árbevétele 20,5 milliárd forintra csökkent az április-decemberi időszakban az egy évvel korábbi 23,9 milliárd forintról, az üzemi tevékenység eredménye ennél is nagyobb mértékben, 34 százalékkal esett vissza, 3,13 milliárd forintról 2,08 milliárd forintra.

Az adózott eredmény 1,96 milliárd forintra csökkent 2,64 milliárdról.

A harmadik negyedévben - a Zwack esetében ez az október-decemberi időszakot jelenti - enyhülő visszaesés elsősorban a saját termelésű prémium termékek árbevétel-csökkenésének lassulásából adódik, ez az első félévi 30 százalék helyett már csak 10 százalékos volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK