Nem volt túl jó üzlet Kelet-Európába fektetni

Kelet-Európában befektetni nem volt túl jó üzlet az elmúlt években. A nyugat-európai tőzsdéktől elmaradtunk hozamban, miközben a kockázatot jelző volatilitás jóval nagyobb volt.
Eidenpenz József, 2011. május 16. hétfő, 12:20

A Kelet-Európai tőzsdék ingadozásai az utóbbi három évben átlagosan majdnem kétszer akkorák voltak, mint a Nyugat-Európaiaké, ráadásul hozamuk éves szinten valamivel mínusz hét százalék alatt maradt, ahogy azt a piacot átfogó MSCI Eastern Europe Index mutatja - írja a Financial Times Deutschland. A nyugati tőzsdéket reprezentáló MSCI Europe évi 1,7 százalékos mínusszal messze felülteljesítette régiónkat - írja a lap.

Rövidebb távon azonban a keleti tőzsdék jobban szerepeltek. Tavaly a Morningstar által ebben a kategóriában értékelt alapok tíz legjobbja 18 és 34 százalék közötti hozamot ért el, és a 2011-es év is remekül indult, márciusig legalábbis alaposan túlszárnyalták a nyugati részvényekre specializálódott társaikat. Később azonban jöttek a Közel-Keleti feszültségek, a japán földrengés, az EU-s adósságválság újabb hullámai és legutóbb a nyersanyagpiaci összeomlás, ezek nyomán térségünk tőzsdéi ismét talajt veszítettek, ami alól a legjobb alapok sem tudták kivonni magukat.

A lap aláhúzza, hogy egységes Kelet-Európai részvénypiac nincsen, és szerinte a régói három részre oszlik. Először, Oroszországra, ahol a tőzsdét a nyersanyagcégek és a bankok dominálják, amelyeket legalább részben az állam irányít. Ezért rendkívül érzékenyek a politikai és államháztartásal kapcsolatos feszültségekre, ami az utóbi időben szintén árfolyameséseket okozott. Második kelet-európai részpiacnak a lap Törökországot jelöli meg, ahol a gazdaság virágzik, az infláció pedig zsugorodik.

A harmadik kategóriába kerültek az EU-hoz már csatlakozott kelet-közép-európai országok, mint Lengyelország, Csehország és Magyarország, amelyek a Financial Times Deutschland szerint külkapcsolataik révén profitálnak Németország gazdasági fellendüléséből.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK