A harmadik negyedévben a Richter nem konszolidáltan - a várakozásoknak nagyjából megfelelően - 8,878 milliárd forint adózott profitot könyvelt el, 26,6 százalékkal kevesebbet a bázisnál.
Míg az anyavállalat és egyes magyarországi leányvállalatok forgalma csökkent, addig a külföldi leányvállalatok árbevétele nőtt, de pozitívan hatott a 2006. első féléve után felvásárolt és a konszolidációba bevont vállalatok forgalma is.
Forintban számolva a hazai értékesítési árbevétel 12,9 százalékkal 35,9 milliárd forintra esett, ám ezt az exportbővülés jócskán ellensúlyozta: a kivitel 12,3 százalékkal 131,9 milliárd forintra hízott. Az uniós export a negyedével nőtt - ezen belül a nyugat-európai kivitel 3,5 százalékkal apadt. A FÁK-piacokon és az USA-ban 6 százalékkal növelte eladásait a Richter, így a volt Szovjetunióba irányuló szállítások értéke 53 milliárd forint fölé, az Amerikába feladott áruk értéke pedig 14,9 milliárd forintra nőtt.
A mérlegfőösszeg 2007. szeptember 30-án 343,1 milliárd forint volt, ami 17,3 milliárddal magasabb a 2006. december 31-ei állománynál. A csoport pénzeszközei továbbra is jelentősek maradtak.
A Gedeon Richter Romania S. A. a leányvállalatán, az Armedica Trading S. R. L.-en keresztül, több gyógyszer-nagykereskedelmi és patikai társaságot is felvásárolt 2006-ban és 2007-ben. A Dita nagykereskedelmi vállalatcsoport felvásárlása 2007 első félévében fejeződött be, konszolidációba
való bevonása jelentős hatást gyakorolt egyes konszolidált adatokra, elsősorban az árbevételre. Az Armedica Trading S. R. L. megindította a nagykereskedelmi vállalatok és a patikai társaságok egy részének egyesítését. A már felvásárolt nagykereskedelmi társaságok egyesítése a Dita Import
Export S. R. L.-be történő beolvadásuk révén megtörtént, a fúziót 2007 júliusában a cégbíróság bejegyezte. A patikai társaságok egy részének egyesítésére 2007. negyedik negyedévében kerül sor.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!