A Brent nyersolaj határidős jegyzése 53 centtel, azaz 0,6 százalékkal, hordónként 95,11 dollárra csökkent csütörtök reggel 6-ig. Az amerikai West Texas Intermediate (WTI) nyersolaj határidős jegyzése 58 centtel, azaz 0,7 százalékkal esett, így most hordónként 89,97 dolláron áll a kurzus – számolt be a Reuters.

„Az amerikai és az európai központi bankok agresszív kamatemelései gyengülő üzemanyagkeresletet eredményezhetnek, az emiatti növekvő félelmek felülmúlták a szűkös globális kínálattal kapcsolatos aggodalmakat” – mondta Hiroyuki Kikukawa, a Nissan Securities kutatási főigazgatója a hírügynökségnek.

A kínai gazdaság gyengeségének közelmúltbeli jelei és az ország erősebb járványügyi korlátozásai szintén a pesszimizmust erősítették a szakértő szerint, aki úgy látja, hogy a jövőben kötélhúzás lehet a piacokon: a recessziótól tartó befektetők és az olajkínálat visszaesés miatt aggódók között.

Kína igazán aggasztó

A kínai ipari tevékenység augusztusban három hónap óta először zsugorodott a gyengülő kereslet közepette, miközben az áramhiány és az újabb Covid-19 fellángolások megzavarták a termelést. A dél-kínai Sencsenben, az ország legnagyobb technológiai gyártóközpontjában, szigorították a járványügyi korlátozásokat, mivel az új fertőzések száma tovább nőtt. A város legnépesebb kerületében, Baoanban három napra felfüggesztették a nagy rendezvényeket és a beltéri szórakozást.

A közelmúltbeli olajpiaci volatilitás a nem megfelelő kínálat miatti aggodalmakat követte azután, hogy Oroszország katonai erőket küldött Ukrajnába, és hogy az OPEC küzd a termelés növeléséért. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) és az Egyesült Államoknak a kitermelése azonban a koronavírus-járvány kezdete óta a legmagasabb szintre emelkedett, kis tér van már csak a kibocsátás növelésére.

Az OPEC termelése a Reuters felmérése szerint a legutóbbi hónapban elérte a napi 29,6 millió hordót (bpd), míg az Egyesült Államok termelése júniusban 11,82 millió bpd-re emelkedett. Mindkettő 2020 áprilisa óta a legmagasabb szinten van.

Mégis, az OPEC és partnerei - az OPEC+ néven ismert OPEC - szerint 2022-ben az olajpiacnak csekély, mindössze 0,4 millió hordónkénti többlete lesz, ami jóval kevesebb, mint a korábbi előrejelzések szerint. Közben az amerikai nyersolajkészletek 3,3 millió hordóval csökkentek - közölte szerdán az amerikai Energiainformációs Hivatal, míg a benzinkészletek 1,2 millió hordóval csökkentek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!