A nap elején 5-6 százalékos plusszal kezdő börzék a nap végére sem fáradtak el, és a német DAX 7,6 százalékos pluszban, a londoni FTSE-100 pedig 6,2 százalékos pluszban tudta befejezni a kereskedést, míg a francia CAC 8,7 százalékot száguldott felfelé. A tőzsdéken jó hangulatot teremtett, hogy pénteken nagyot fordultak napon belül az amerikai indexek, és a hétvégén is inkább jó hírek érkeztek, így Ázsiában is drágulással kezdték a napot. A tőzsdék emelkedését az a vélekedés fűtötte, hogy a kormányzati és központi banki intézkedések ugyan nem lesznek jók arra, hogy a világ elkerülje a válságot, de az emberek legalább látják, hogy a döntéshozók igyekeznek mindent megtenni az ügy érdekében. A tőzsdei emelkedéshez a legfrissebb muníciót Barack Obama hétvégi bejelentése adta, miszerint az 1950-es évek óta példátlan mértékű infrastruktúrafejlesztései és gazdaságélénkítési program szolgáltatja. Ennek hatására például a Siemens 10 százalékkal tudott emelkedni. Az olaj drágulásának hatására a bankpapírok mellett az olajpapírok is felfelé húzták az indexeket. Európában a Deutsche Bank 12 százalékot tudott emelkedni, a HSBC 4 százalékkal drágult.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!