Óvatosabbá váltak a piacok

A szilvesztert követő eufória után elkezdtek kijózanodni a piacok, a befektetők többsége úgy érezte, hogy kissé előreszaladhattak az árfolyamok az amerikai megállapodás utáni megkönnyebbülésben.
Kasnyik Márton, 2013. január 3. csütörtök, 19:20
Fotó: Napi.hu

Néhány nappal a megállapodás után a piac az újabb akadályokra figyel − kérdés például, hogy a márciusi adósságplafon- és kiadáscsökkentési egyezkedés mennyire haladhat eredményesen, és az új alku (ha egyáltalán lesz) mennyit ront az amerikai gazdaság növekedési kilátásain. Ezek a kockázatok a most következő hetekben tovább borzolhatják a befektetők kedélyét.

Az európai részvénypiacokon ennek megfelelően visszafogott volt a hangulat, egyedül a londoni FTSE 100 emelkedett és az is csak 0,3 százalékot − eközben a frankfurti DAX és a párizsi CAC−40 éppen ennyit esett a szerdai záráshoz képest. A madridi IBEX−35 fél százalékot esett, a milánói FTSE MiB-nek viszont minimális emelkedésre tellett. A hetet eddig uraló rally nagy nyertesei − így a bankok, a nyersanyagtermelők és a ciklikus iparágak cégei − jellemzően gyengültek az egész kontinensen, a többi szektor pedig inkább stagnált.

A zürichi tőzsde viszont hosszú szünet után csak most nyitott ki, aminek köszönhetően a UBS 4,1 százalékos plusszal zárt. A BP 2,4 százalékot erősödött arra a pletykára, miszerint a közeljövőben megállapodhat a korábbi mexikói-öbölbeli partnerével, a Transoceannel (ez utóbbi lapzártánk idején közel 8 százalékos pluszban állt).

Az Egyesült Államok tőzsdéi mínuszban nyitottak, de lapzártánkig éppen hogy visszamásztak nullába: az S&P−500, a Dow Jones ipari átlaga és a Nasdaq egyaránt minimális emelkedésnél tartott. A Bill Ackman hedgefund-menedzser által shortolt multilevelmarketing-cég, a Herbalife közel tíz százalékot emelkedett, talán azt pletykálják a Wall Streeten, hogy a cég mégsem piramisjátékos.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK