Óvatosan bújnak elő az optimisták

Az elmúlt heti emelkedéssel párhuzamosan fokozatosan nő az optimista befektetők aránya az Egyesült Államokban, azonban távol vannak még a január végi szélsőséges értékek.
NAPI, 2010. február 26. péntek, 12:35
Fotó:

A legfontosabb amerikai piaci hangulati indexek lassan épülnek fel a gödörből, amelyet a január vége óta lezajlott tőzsdei korrekció okozott, s távol sem állnak jelenleg szélsőséges értékekeken. Ebből a szempontból akár kapaszkodhatnának is a piacok a félelem falán felfelé, a piaci szereplők épp eléggé félnek még ehhez az eséstől.

A tőkepiaci hírlevélírók körében az Investor Intelligence által végzett heti felmérés szerint 5,5 százalékponttal 41,1 százalékra nőtt a következő hat hónapban részvénypiaci áremelkedést várók aránya. Ez még jóval alatta van a január végén tapasztalt 50 százalék feletti, szélsőséges optimizmust sugalló értéknek. Az áresést várók aránya 4,5 százaléponttal 23,3 százalékkal csökkent. Így az úgynevezett bull/bear ratio, a két csoport arányának hányadosa 1,75-re emelkedett. Ez sem nevezhető még szélsőséges értéknek, január végén például 3 felett állt a mutatószám, ami piaci tetőpontokra szokott jellemző lenni.

A lassan visszatérő bizalom nyilván a piacok stabilizálódásának köszönhető. azonban érdemes megfigyelni, hogy a mutató úgy kapaszkodott feljebb egy hét alatt, hogy a vezető amerikai részvényindexek eközben stagnáltak.

A kisbefektetők körében inkább az elbizonytalanodás figyelhető meg, az emelkedést várók tábora 0,9 százalékponttal 34,9 százalékra csökkent, a csökkenésre tippelők aránya 5,7 százalékkal lett alacsonyabb, 29,5 százalék. A semleges álláspontot képviselők száma 6,6 százalékponttal 35,6 százalékra emelkedett.



A nagyításhoz klikkeljen a képre!

A bikák arányának négyhetes átlaggal simított értéke sem érkezett szélsőséges állapotra, s ez mondható el a medvékről is. A rugó tehát ebből a szempontból sem összenyomva, sem széthúzva nincsen.




A nagyításhoz klikkeljen a képre!


Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK