Az arany kora lejárt, sokkal ritkább fém lett a legjobb befektetés

Miközben az arany elmúlt időszakos árfolyam-emelkedését befektetői örömujjongás kísérte, egy másik nemesfém, a palládium még ezt a drágulást is felülmúlta, ráadásul teljes csendben. A koronavírus-járványnak is ellenálló a fém kereskedelme, ha válság jön akkor is emelkedhet, ha jön a kilábalás, még nagyobbat ugorhat.
Szabó Dániel, 2020. szeptember 8. kedd, 15:27
Fotó: Getty Images

A 2008 utáni válságidőszak nagy részében a palládium volt a bika a nemesfémek között, mivel mindig keresleti piacon kereskednek vele. Akkor a feltörekvő piacok (például Kína) növekvő fogyasztása, valamint az oroszországi, dél-afrikai szigorodó károsanyag-kibocsátási szabályozások hajtották fel - idézi Mike McGlone-t, a Kitco nemesfémekkel foglalkozó elemzőjét az Investing.com.

Ennek oka, hogy normál esetben a palládiumot (vagy a platinát) leginkább a robbanómotorok katalizátoraiban használják. A folyamat végén a szén-monoxidot és a szénhidrogéneket szén-dioxiddá és vízzé alakítja, szerepe fontos a levegőminőség javításában, és az autógyárak nem bírnak eleget vásárolni belőle a VW dízelbotránya után, hogy megfeleljenek a különböző környezetvédelmi kvótáknak. Bár kifejezetten ritka fém, ha söpört már városi port, mosott ablakot az elmúlt időszakban, akkor valójában palládiumban turkált. Ráadásul a két fém majdnem olyan koncentrációban fordul elő a városi szmogból lett porban, mint abban az ércben, amelyből bányásszák.

De a fémből készült ékszerek, befektetési öntvények is egyre népszerűbbek, ugyanis legalább olyan értékes, mint az arany a ritkasága miatt. Most a koronavírus-járvány és az általa kiváltott gazdasági válság bizonytalanságai közepette emiatt egyre vonzóbb a befektetőknek, és úgy fest, hogy nagyon nem is lehet vele mellényúlni.

Az arany is smafu

Miközben az arany rallyját szinte naponta énekelték meg, ahogy újabb és újabb rekordokat döntött - a 2000 dolláros szintet is megjárva, hétfőn a Comex arany értéke unciánként 1931 dollár volt -, addig a palládium szép csendben ugrott fel a 2300 dolláros szintre. Ennek egyik oka, hogy kevésbé figyelnek rá a befektetők, az átlagemberek pedig keveset tudnak róla. A másik oka az, hogy februárban - mielőtt a Covid-19 az egész világot megakasztotta volna - 2880 dolláros unciánkénti szint felett is járt, vagyis most még nincs is rekord magasságban.

Csak ezután a kínai, majd európai és amerikai gyárleállások miatt az árfolyam márciusra beszakadt, 1427 dollár is volt. Azóta viszont kisebb-nagyobb kihagyásokkal, de folyamatosan drágul. A trend pedig várhatóan egy második hullám alatt is folytatódni fog.

Az aranyár az elmúlt egy hónapban 6, a platina 12 százalékos esésbe került, viszont a palládium 1 százalékos emelkedést produkált.

Hiába nem használják, kell

"A következő logikus célár 2610 dollár. De figyelembe véve a piacon ezen a szinten jelentkező ingatag volatilitást, a nap végi szinteket 2100 körülre várjuk"- mondta Sunil Kumar, a Dixit nemesfém-piaci szakértője. Mint kifejtette, a februárig tartó erősödést az autóipar felpörgése okozta, kivált a SUV-ok a térnyerése, amelyek súlyuk miatt nagyobb fogyasztással működnek, ezért kardinális, hogy a károsanyag-kibocsátási szintjeik a lehető legalacsonyabbak legyenek. A járvány miatt a járműipar válságba került, ezért is tartott tovább a palládiumárfolyam rendeződése.

Mivel az autóipari termelés nem állt vissza a korábbi szintjére, várhatóan csak a válság végeztével fog, már látszik, hogy a biztonságos befektetéseket kereső pénzemberek is megjelentek a piacán. A palládium jó helyettesítője az aranynak, mert utóbbi leginkább a bizonytalan helyzetekben válik népszerűvé, addig a platina főcsoportba tartozó fém ára kifejezetten akkor indul meg felfelé, ha prosperáló a környezet.

A palládium most egyrészt értéktartó befektetés, köszönhetően annak is, hogy mindig keresleti piaca van. A Földön alig egy pár helyen lehet csak bányászni, ráadásul szigorú titok, hogy a kitermelő országok - mint Oroszország, Etiópia, a Dél-afrikai Köztársaság - pontosan mekkora készletekkel rendelkeznek. A világ palládiumkészleteinek piacra dobásáért egy magában a Norilsk orosz cég felel. Az érintett bányavállalatoknak most megéri kitárazni a készleteiket a jelenlegi magas árfolyamon, de céljuk lehet az is, hogy a válság közepette egy bizonyos szint alá ne vigyék az árakat, hogy a kisebb kitermelés mellett is megérje a bányászata.

Párhuzamosan ilyenkor a platina ára is emelkedésbe kezdhet, ugyanis a katalizátorokban a két fém helyettesíthető egymással. Igaz, a gyártó soroknak nagyjából 3 hónap kell az átállásra, de könnyen lehet, hogy megéri rámozdulni a jóval olcsóbb, unciánként 900 dolláros sávban mozgó platinára is, mert könnyen kitörhet, ahogy az a szerződésszámokból már látszik is - ahogy arra Seeking Alpha is rámutat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK