A blue chipek mind veszteséggel forognak, az eladói nyomás továbbra is az OTP piacán a legerősebb. A bankpapír 1,2 százalékkal pénteki záróára alatt, 5590 forinton cserélt gazdát délután egy órakor. Forgalma eddig alig haladta meg a 4 milliárd forintot. s ezzel is kiemelkedő a többi részvényéhez képest. A Mol 0,7 százalékos mínuszt jelez, az olajpapír 180 forintot szépíteni tudott a reggeli 16 000 forintos mélyponthoz képest. A Magyar Telekom részvényeit is beöntötték még a délelőtti órákban, a távközlési cégbe fektetők ezen azóta sem tudták túltenni magukat, így 1 százalékos diszkonttal adják-veszik a részvényeket, amelyek így 723 forintot érnek. A Richter veszteségei a legmérsékeltebbek, a gyógyszeripari cég a kereskedés első fél órájában még nyereséggel is gazdát cserélt, majd lendületét vesztve a 42 800-42 600 forintos tartományba szorult. Jelenleg 42 690 forinton jegyzik, ez fél százalékkal alacsonyabb a pénteki záróárnál.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!