Pirosat kapott az OTP

A Budapesti Értéktőzsde indexe egész napos gyengélkedés után 0,4 százalékkal zárt lejjebb, mint pénteken.
NAPI, 2009. szeptember 14. hétfő, 16:46
Fotó:

Bizonytalan nemzetközi hangulatban a BUX 19 223 pontig süllyedt. A BÉT valamivel kevésbé rossz napot fogott ki, mint régiós társai: a prágai tőzsdeindex 0,7, a varsói Wig20 pedig 2,2 százalékkal hanyatlott. A vezető papírok vegyesen teljesítettek, míg az OTP és a Richter olcsóbb lett, a Mol és az MTelekom drágulni tudott.

Az OTP Bank árfolyama 1,3 százalékkal 4915 forintig csúszott vissza. Igaz ennél jóval alacsonyabban, 4863 forinton is köttetett rá üzlet rá, és egész nap inkább 4900 forint alatt forgott a papír, ahonnan csak az utolsó fél órában emelkedett a zárószintre.

Ismét jelentős, 2,8 milliárd forintot meghaladó forgalomban kereskedtek a Richter részvényeivel. A gyógyszerpapír a hét első napján 0,9 százalékkal 36 190 forintig gyengült. Szektortársa, az Egis 1 százalékos pluszban, 18 950 forinton állt a nap végén.

Magasabbra került viszont a Magyar Telekom és a Mol jegyzésára. Előbbi délelőtt kis időre a 800 forintos határt is átlépte, végül 0,6 százalékkal 795 forintig tudott emelkedni.

Felemás napon van túl a Mol-papír: az olajtársaság a délutáni órákig a piros tartományban forgott, majd 0,3 százalékos erősödés után 14 550 forintos árfolyamig jutott. A társaság a bejelentette, hogy szeptember 11-én 19 678 darab Mol törzsrészvényt értékesített a Budapesti Értéktőzsdén 14 448 forintos átlagárfolyamon.

Viszonylag jelentős forgalomban 3 százalék fölött esett viszont az FHB, a Pannergy hasonló körülmények között 2 százalékkal erősített. Hétfőn a Humet-papír drágult a legnagyobb mértékben, közel 6 százalékkal, míg az Orco közel 3,5 százalékos árcsökkenéssel a leggyengébben teljesítő részvény volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK