Profitkivéttel zárult a hét

A csütörtöki kereskedésben szerzett profit realizálásáról szólt a nap a nyugat-európai tőzsdéken, miközben a tovább dráguló euró sem hagyta érintetlenül a piaci lelkesedést.
Kummer Krisztián, 2004. november 26. péntek, 18:27
Fotó:

Pár tized százalékos mínuszban fejezték a napot pénteken a nyugat-európai tőzsdeindexek, a halvány forgalmú, ám annál lendületesebb csütörtöki kereskedés termését ugyanis igyekeztek lekaszálni a befektetők. Az euró kurzusa mindeközben átlépte az 1,33 dolláros határt is, s bár a jegyzés visszatért a szint alá, a piaci szereplők nem voltak elragadtatva az árfolyamtól. A német Die Welt szerint épp az árfolyamkockázatot küszöbölné ki a BMW azzal, hogy Dél-Karolinába telepítené legújabb gyárát, ám az autógyár részvényének kurzusa így is fél százalékkal mérséklődött a frankfurti piacon. A Royal Dutch árfolyama minimális emelkedéssel fejezte be a napot, pedig az olajcég eredetileg ráijesztett a piacra azzal, hogy elhalaszotta éves jelentésének közzétételét a bizonyított készletek újralajstromozása miatt. A Henkel viszont megörvendeztette a befektetőket azzal, hogy leépítéseket jelentett be Európa-szerte a költségtakarékosság jegyében, így két év alatt háromezer fő talpára kötnek útilaput.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK