Rácáfolt rossz hírére Szeptember

Pénteken korrigáltak egy keveset az amerikai részvénypiacok, ennek ellenére erősen kezdte szeptembert a Wall Street, a rövid héten 2,7 százalékka emelkedett az S&P 500.
NAPI, 2009. szeptember 12. szombat, 07:21
Fotó:

Annak ellenére, hogy szeptembert a legrosszabb hónapként tartják számon a tőzsdei almanachok, a hétfői amerikai munkaszüneti nap miatt rövidebb hetet összességében emelkedéssel zárták a vezető amerikai tőzsdeindexek. Pénteken már korrigáltak kicsit az árfolyamok, azonban csak egy keveset.

Az S&P 500-as index 1042 ponton zárt, ami nem egész 2 pontos csökkenés csütörtökhöz képest, a Dow Jones Ipari Átlag 22 pontot csökkent, 9605 pontig, a Nasdaq Composite 3 ponttal került lejjebb, 2080 pontra.


A piacnak kedvező hangulatot biztosított pénteken a FedEx bejelentése, mely szerint első negyedéves eredménye elérheti a részvényenkénti 58 centet is, amely ugyan csak a fele az egy évvel ezelőttinek, azonban így is meghaladja az eddigi várakozásokat. A FedEx gazdálkodását általában a gazdaság egészére vonatkozó barométernek tekintik, hiszen a gazdasági aktivitás sokszor jól mérhető a csomagküldési aktivitás mértékével. Pozitív hír volt a gazdaságról a University of Michigan által publikált fogyasztói bizalmi index, amely többet emelkedett a vártnál szeptemberben, elérte a 70,2 pontot az augusztusi 65,7 pont után.


Pénteken a pénzügyi szektor részvényei szerepeltek rosszul, a szektor indexe több mint egy százalékkal csökkent. Nagy formában van viszont az arany, árfolyama az egy nappal korábbi korrekció után egészen 1006 dollárig ugrott, az olaj viszont az előző napi megugrása után nagyot zuhant, több mint 3,5 százalékkal, 69,7 dollárra esett jegyzése.

Árfolyamok és grafikonok

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK