A társaság konszolidált árbevétele a várt 24,4-del szemben 26,2 milliárd, üzemi eredménye viszont az 1,4 milliárdos várakozástól elmaradva 1,07 milliárd forint lett. Az adózott nyereség, amit 3,1 milliárdra vártak az elemzők, ennél magasabb, 3,24 milliárd forint volt a szeptemberben zárult üzleti év utolsó negyedévében.

A belföldi piacon az élénkülés apró jelei mutatkoznak, és az előző negyedévhez képest három százalékkal nőtt az Egis forgalma is, de az egy évvel ezelőttinél még mindig alacsonyabb. Az export dollárban számítva 26 százalékkal emelkedett, hála a dinamikus kelet-európai expanziónak, de a FÁK-kivitel is 12 százalékkal nőtt. A társaság minden idők legmagasabb, 402 millió dolláros exportját érte el a 2007/2008-as üzleti évben. A korábbi negyedévekkel való összehasonlítást nehezíti a Servier lengyel leánycégével kötött tranzakció.

Eszerint az Egis Anpharm-részvényeiért cserébe megkapta a lengyel cég generikus termékportfólióját és hozzá mintegy másfél milliárd forintot. A gyógyszerek gyártásának átvételéig azokat a lengyel cég gyártja, de az Egis forgalmazza. Az Anpharm-termékek után járó jogdíj 1,27 milliárd forint bevételt hozott, amihez 740 millió forint promóciós költség tartozik és 988 millió forint volt az Anpharm-portfólió aktivált értékének értékcsökkenése. Vagyis az áprilisban átvett portfólió az üzemi eredményt 460 millió forinttal rontotta. A befektetésen elért pénzügyi nyereség viszont a konszolidált kimutatásban 1,428 milliárd, az anyavállalatiban 4,522 milliárd forint volt. A társaság valós teljesítményének értékelését megnehezíti emellett, hogy 1,34 milliárd értékű tőkeveszteség keletkezett az orosz Serdix és az Egis Turkey leányvállalatoknál. Ezt az átmenetileg veszteséges tevékenységgel magyarázza a jelentés.
(A cikk szerzője rendelkezik Egis-részvényekkel.)

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!