Sikerrel zárult a VTB-kibocsátás

A VTB 10 százalékos pakettjének kibocsátásán a vártnak megfelelő 95,7 milliárd rubeles (3,26 milliárd dolláros) bevételt ért el az orosz állam.
Józsa Bernát, 2011. február 14. hétfő, 14:22
Fotó:


A második legnagyobb orosz bank tizedének értékesítése a Szovjetunió összeomlása óta a legjelentősebb, hároméves privatizációs hullám első lépése.

A rábocsátás során a moszkvai részvények 9,15 kopejkáért, míg a londoni globális letéti jegyek (GDR) darabonként a piaci árnak durván megfelelő 6,25 dollárért találtak gazdára - írja a Reuters.

A papírok iránti érdeklődést jól jelzi, hogy a felkínált mennyiségre kétszeres túljegyzéssel válaszoltak a befektetők.

A VTB árfolyama január vége óta 10 százalékot esett, miután a kormány bejelentette, hogy az olasz Generali biztosító és a TPG private equity csoport társulásából létrejött konzorciumnak szánt zártkörű ügylet helyett a piacon értékesíti a pakettet.

Ettől függetlenül a konzorcium a Bloomberg birtokába jutott dokumentum szerint 400 millió darab részvény megvásárolását tervezte a rábocsátás során. A pénzügyminisztérium közlése szerint több, észak-európai és ázsiai szuverén alap, illetve amerikai, brit, európai és ázsiai intézményi befektető is erősítette a vevői oldalt.

A jegyzés eredményének bejelentésére 3 százalékkal emelkedett a VTB részvényeinek árfolyama Moszkvában.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK