Szárnyalással rajtolt a Groupon

Pénteki tőzsdei debütálását követően 55 százalék feletti erősödésnél is járt a Groupon részvényeinek árfolyama a kereskedés kezdetén.
NAPI, 2011. november 4. péntek, 17:25
Fotó: Napi.hu

A közösségi vásárlásokra kihegyezett társaság még júniusban jelentette be, hogy tőzsdére készül, a kibocsátásra azonban a rossz tőkepiaci viszonyok miatt múlt héten került sor.

A felkínált csekély mennyiségű részvény hatására viszont igen heves volt a befektetői érdeklődés. Olyannyira, hogy a 16-18 dolláros jegyzési ársávot végül 20 dollárra emelték (ez 12,7 milliárd dolláros cégértéket ad, amely elmarad a nyári 20 milliárdos becsléstől).

Az érdeklődésre való tekintettel a kibocsátott mennyiséget is 30 millió darabról 35-re növelték, ami 5,5 százalékos közkézhányadot jelent.

Mindazonáltal elemzők szerint a csupán 3 éves társaság hiába növekedett az elmúlt időszakban észvesztő tempóban, a dinamika igencsak visszaeshet, ráadásul elképzelhető, hogy még jó ideig veszteséges marad a cég. Ráadásul sokan megkérdőjelezik a cég üzleti modelljét is, amely a magas működési költségek mellett az immár erős konkurenciaharccal is lépést kellene tartson.

A kereskedés félidejében már csillapodtak a kedélyek, a részvény már "csak" 40 százalékos plusznál járt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK