Nekitámadnak Szlovákiában a Molnak

Tavaly a Mol többségi tulajdonában lévő Slovnaft szlovák olajtársaság kisrészvényeseit egy értékpapír-törvények által lehetővé tevő húzással kivásárolták a cégből. Sokan közülük most perre akarnak menni, mert szerintük összesen 90 millió eurónyi összeggel tartozik a magyar óriáscég.
Szabó Dániel, 2020. július 28. kedd, 15:54
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A Slovnaft részvényeinek nagyobbik részét még 2000-ben vásárolta meg a magyar Mol Nyrt. és azóta igyekezett növelni is a részesedését a szlovák olajtársaságban. Tavaly a magyar cég kihasználta, hogy a szlovák tőzsdei szabályozás lehetőséget biztosít a legnagyobb tulajdonosnak, hogy kivásárolja a kisbefektetőket a társaságból, aminek következtében 85 eurót fizettek részvényenként az ügyfeleknek. Akkor már a Slovnaft részvényeinek 98,56 százalékát tartotta ellenőrzése alatt a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett olajtársaság, amely először nyilvános ajánlatot tett a teljes részvényállomány fennmaradó 1,44 százalékára, de mivel azt csak két részvényes fogadta el, kiszorítási eljárást hajtottak végre.

Sokan most az egykori részvényesek közül perre mennének, mert azt állítják, hogy úgy értékelték fel a társaság értékpapírjait, hogy az eljárás során valójában nem a valós árat tükrözte, hanem annál jóval alacsonyabb volt - írja az Aktuality.sk, amely szerint az összeálló kisbefektetők összesen 90 millió eurót (31,23 milliárd forintot) várnak a Mol-tól. Az érvelésük alapja az, hogy a szlovák szabályozás szerint három szempont alapján vizsgálják meg, hogy mennyi pénzt kell kapnia a felvásárlással kiszorított kisbefektetőknek, de nem bizonyítható, hogy a törvény által előírt legmagasabb összeget kapták meg.

Az első az elmúlt 12 hónap részvényárfolyamának átlagát veszi alapul, és az így kijött összeget fizeti ki papíronként. A másik a társaság tőkeértéke szerint számít egy átlagot, a harmadik módszer pedig az, hogy kérnek erre egy szakértői véleményt a befektetők. A három számítás után azt az összeget kell kifizetni, amelyik a legmagasabb. Tavaly az első metódus alapján jött ki a 85 eurós darabár, de a kisbefektetőket képviselő jogi iroda azt állítja, hogy 300 euró is lehetett a valódi érték.

A szlovák törvények lehetővé teszik, hogy az elégedetlen részvényesek egy külön szakértőt válasszanak, de ennek költsége egy akkora cég esetében, mint a Slovnaft akár 10 000 euró is lehet, amit sok kisbefektető nem akar kifizetni úgy, hogy azt könnyen elveszíthetik. Az Aktuality.sk és szakértők szerint ez egyébként rá is mutat a szlovákiai piacfelügyelet gyenge pontjaira is, és példaként Németországot hozzák, ahol ezt a legnagyobb részvényesnek - ebben az esetben a Molnak - kellene állnia. Ez érdekelté teszi a cégeket abban, hogy már elsőre korrekt és valós árat mondjanak a befektetőknek, a folyamat így átláthatóbb már az első perctől kezdve.

Most a perre menő részvényesek viszont épp az átláthatóságot hiányolják: Szlovákiában ugyanis maga a főrészvényes választhatja meg azt a szakértőt, aki az értékbecslést elkészíti, ez a jelentés pedig elkészült, de annak tartalmát - állítólag - nem ismerhetik meg a részvényesek. Ezt egyébként nemcsak a Mol, de a Szlovák Nemzeti Bank, mint piacfelügyeleti szerv sem tette lehetővé.

"A Mol célja a Slovnaft tulajdonosi struktúrájának egyszerűsítése és ésszerűsítése, ezáltal a társaság ügyvitelének és irányításának könnyítése. A részvények 100 százalékának megszerzése után a Mol, mint egyedüli részvényes, ellátja a közgyűlés feladatait" - közölte a Slovnaft szóvivője, Molnár Anton.

Elmondása szerint az árat a jogszabályoknak megfelelően határozták meg, és a helyi nemzeti bank határozata szerint állapodtak meg a felvásárlásról az érintett részvényesekkel. A Mol emellett azt állítja, hogy nem lát indokot a szakértői vélemény részleteinek közzétételére, mivel azt a felügyeleti szervnek benyújtotta, a kivásárlás feltételeiről pedig a jegybank döntött.

Megkerestük a Mol Nyrt.-t is az ügy kapcsán, akik a Slovnaft hivatalos álláspontján túl nem kívánták kommentelni a hírt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

CoolKoon, 2020.07.29 11:23

Mondjuk én marha kíváncsi lennék arra, hogy hogy jött ki nekik az a 300 euró, mivel ha az elmúlt egy év részvényárfolyama nem indokolja azt, akkor nem hiszem, hogy lenne bármilyen más körülmény, ami ez megindokolná. Ráadásul a dilinyós Matovic-ék felvetették a Slovnaft-nak, hogy ugyan költözzenek csak el szépen Pozsonynak még a környékéről is, mert nagyon környezetszennyezőek. A Slovnaft persze elhajtotta őket, de ilyesmi szintén nem felfelé szokta hajtani a részvényárakat, hanem inkább lefelé.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

mpapa, 2020.07.28 23:39

Látszik mennyire komolytalanok ezek a befektetők. A plusz pénz kellene, de szaros 10.000Euro-t nem akarnak kicsengetni közösen.
A remélt 300 euro és a kapott 85 euro között van akkor differencia, hogy ez fedezetet biztosítson.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html