Tájékozatlanság miatt függesztették fel az ingatlanalapokat

Akár 10 napnál korábban is lehet újraforgalmazni az ingatlanalapokat, ha a szolgáltató megfelelő tájékoztatást ad ügyfeleinek.
Józsa Bernát, 2008. november 10. hétfő, 16:56
Fotó:

Az ingatlanalapok forgalmazásának 10 napos felfüggesztésének a fő oka a befektetők hiányos tájékozottsága, amit a felfüggesztés időtartama alatt kell pótolni a szolgáltatóknak - jelentette be Farkas István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke.A kereskedés szüneteltetésével azt szeretnék elérni, hogy a forgalmazók módosítsák a befektetési szabályaikat, és tegyék világossá, hogy az ingatlanok értékesítése nem ugyanaz, mint az egyéb eszközöknél, azokat ugyanis nem lehet három nap alatt eladni, és elszámolni. Ennek érdekében a felügyelet egy mintaszöveget jutatott el a szolgáltatóknak ami iránymutatásul szolgálhat, hogy mit kell kiadniuk az ügyfelek felé. Aki ennek eleget tesz folytathatja a kereskedést, ami azt jelenti, hogy 10 napnál hamarabb is lehet a jegyekkel kereskedni, ez a határidő ugyanis a maximum a PSZÁF által előírt tájékoztatási kötelezettség elvégzésére.Farkas reményét fejezte ki, hogy a következő napokban folyamatosan kerülnek vissza forgalomba az ingatlanalapok. Az elnök hozzátette: természetesen minden döntés a befektetőé, a szándék az, hogy ehhez minden információval rendelkezzen.Október 1-től 7-ig 114 milliárd forintot váltottak vissza befektetők a teljes befektetési alap piacon, ez leginkább az ingatlanalapokat érintette - mondta el Farkas István.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK