A forgalom és az irány hiánya jellemezte leginkább a keddi tőzsdei kereskedést a BÉT-en. A pesti parkett irányadó indexe a pozitív tartományban nyitott, majd innen több mint 175 pontot esve egészen 23 ezer pontig ereszkedett kedd délelőtt. Innen visszapattanva a délutánt a pénteki záróértéke közelében oldalazva töltötte a mutató, amely a zárószakaszban a Richter nyújtotta lendület miatt minimális előnnyel végzett. A BUX 23 000 és 23 214 pont között ingázott kedden, végül 23 153,66 ponton, kevesebb mint 7 ponttal a múlt pénteki szint felett landolt. A legkeresettebb részvény kedden is az OTP volt; a bankpapírral 5,3 milliárd forint értékben kereskedtek, ami alig több mint az előző heti átlag fele. A részvényre az első jegyzés 5834 forinton érkezett, ez bizonyult a napi legdrágább kötésnek is, hiszen alig egy órával később már 5742 forintos napi minimumértéken is hozzá lehetett jutni a részvényhez. Az OTP végül 5790 forinton zárt, ami 0,2 százalékos leértékelődést jelent. Az MTelekom még a nyitás utáni első órában elérte napi minimumát 548 forintnál, innen kisebb pihenőkkel egészen 572 forintig kapaszkodott. A távközlési papír 1,6 százalékos drágulásával a legjobban teljesítő blue chip lett, 2,5 milliárdos forgalma alapján pedig a második legkeresettebb blue chip volt a parketten. A relatíve nagyarányú árfolyam-emelkedés azt sugallja, hogy a Telekom-papírba beárazták a távközlési cégekre jövő évtől kivetendő különadót, s a jelenlegi szinten - a harmadik negyedévi gyorsjelentésre vonatkozó előrejelzések alapján - újra vonzó célpontnak számít. A Mol jelentős volatilitás mellett kevesebb mint 1,2 milliárd forintos forgalomért felelt kedden a BÉT-en. Az olajpapír jegyzése 155 forintos tartományban cikázott, végül a sáv alsó harmadában, 20 700 forinton állapodott meg. Ez a pénteki záróárhoz képest 0,2 százalékos árfolyam-veszteség ugyan, de még így is felette marad a napi 20 670-es minimumértéknek. A nap végén a Richter biztosított lendületet a parkettnek, hiszen annak ellenére, hogy a többi blue chiphez hasonlóan napközben oldalazásnál többre a nagyobbik gyógyszerpapírnak sem futotta, a zárószakaszban 280 forinttal felrántották, s így 0,2 százalékos pluszban, 46 600 forinton végzett. Szektortársa, az Egis 1,8 százalékkal 22 515 forintra értékelődött le kedden.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!