Tapogatózás jöhet a BÉT-en

Iránykereséssel indulhat a szerdai kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
Szabó Dániel, 2018. augusztus 1. szerda, 08:28
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A vezető részvények közül az OTP és a Richter emelkedhet. A Richter-részvények mozgását továbbra is érdemes kiemelten figyelni, a cég csütörtökön hajnalban teszi közzé a második negyedéves gyorsjelentését, a várakozások pozitívak - írta Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában. A gyógyszeripari vállalat hétfőn jelentette be, hogy legfontosabb terméke, az Esmya újra forgalomba kerülhet.

Az elemző a Magyar Telekom és a Mol árfolyamában inkább csökkenést vár.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 189,17 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 35 742,06 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,0 milliárd forint volt. A Mol 28 forinttal, 1,03 százalékkal, 2692 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,39 százalékkal, 10 320 forintra esett, forgalmuk 6,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7,50 forinttal, 1,86 százalékkal, 396 forintra gyengült, forgalma 258,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,20 százalékkal, 4960 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK