A görögországi pénzügyi válság következtében az elmúlt hetekben komoly eladói nyomás nehezedett mind az euróra, mind a görög állampapírokra, amire Európa szerte a spekulánsok hibáztatásával és komolyabb szabályozás követelésével reagáltak a politikusok.

A provokatív javaslatok terén a németek remekeltek leginkább, miután pár hete két kormánypárti képviselő azzal rukkolt elő, hogy a görögök lakatlan szigeteik eladásával fedezzék költségvetési hiányukat, most az előző ciklusban belügyminiszterként engesztelhetetlen vaskalapos hírében álló Wolfgang Schäuble tett arról tanúbizonyságot, hogy nem tud kivetkőzni önmagából. Javaslata szerint a titkosszolgálatokat fel kellene hatalmazni a pénzügyi spekulánsok megfigyelésével (ki kivel hol és mire köt üzletet).

Mint arra az országgyűlés előtt a képviselők figyelmét felhívta, ne gondolják azt, hogy az európai devizák lesznek a spekulációs támadáshullámok utolsó célpontjai. Semmi garancia nincs arra, hogy ez ne történjen meg mégegyszer.

Mindenesetre a pénzügyminiszter kijelentéseit a Marketwatch által pénzügyi szakemberek hitetlenkedve és erős fenntartással fogadták. Egy ilyen felvetést nem lehet komolyan venni, épp elég a már meglévő szabályozás, az euró gyengülése pedig nem spekulációs támadás következménye, hanem tagállamok rogyadozása - nyilatkozta a hírportálnak Heino Ruland, a Ruland Research részvénystratégája. Szerinte ez csak az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban esedékes választások előtti kampány része, ahol a koalíciónak biztosítania kell győzelmét a felsőházi többség megtartásához.

Egy neve elhallgatását kérő hedge fund kezelő pedig leszögezte: teljességgel abszurd a hedge fundokat feltüntetni minden baj eredőjeként. Aki ilyet mond, az csak pénzügyi járatlanságáról tesz tanúbizonyságot.

Érvelése szerint az euróra határidős pozíciók felvétele semmilyen törvénybe nem ütközik, és az sem tiszta mit ért a pénzügyminiszter spekuláció alatt. (Hiszen aki hosszú vételi, azaz long pozíciót vesz fel, az az adott termék drágulására spekulál.)
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!