AUDUSD

Tovább emelkedett hajnalban a devizapár, miután az ausztrál központi bank októberi kamatdöntő üléséről közzétett jegyzőkönyv alapján a jegybankárok bár továbbra is számolnak az újabb kamatvágás lehetőségével, azonban a korábbi kamatcsökkentési ciklus hatásainak folyamatos kiértékelése következtében a döntéshozók nem sietnek az irányadó további faragásával.

Bár a devizapárnak szeptember közepén még nem sikerült a 0,95-ös szint felett megkapaszkodnia, azonban a 0,93-as támaszról fordulva, az elmúlt napok emelkedését követően az AUDUSD hajnalban áttörte a 0,95-0,9530-as ellenállási zónát, így a későbbiekben akár folytatódhatna is a kurzus emelkedése: a következő ellenállást pedig 0,9660 közelében találjuk. Lefelé mindemellett ismét 0,9530 alá kerülve, továbbra is a 0,93-as szint jelenthetné az első fontos támaszt.

AUDUSD
Kép: Admiral Markets

DAX30

Az amerikai adósságplafon megemelésével kapcsolatos piaci remények, valamint a további hangulat-javulásról beszámoló októberi ZEW index együttes hatására új történelmi csúcsra kapaszkodott a német részvényindex. A 8700-8770-es tartományból elrugaszkodva ismételt tér nyílhat a DAX emelkedése előtt; így a 8770-es szint immár támaszként funkcionál a továbbiakban.

DAX30
Kép: Admiral Markets

Arany

A pénteki kereskedésben jelentős csökkenést produkált a sárga nemesfém árfolyama, míg a hétfői nap első fele még az óvatos pozitív korrekció jegyében telt; kedden délelőtt újabb lejtmenet következett, s az arany jegyzése egészen 1256 dollárig süllyedt. Az 1270-es szint törése rövid távon további lejtmenetet valószínűsít; így a későbbiekben az 1220-1200-as tartomány közelébe csoroghatna az árfolyam, míg a pozitív fordulat lehetőségére csupán a csökkenő trendvonal szignifikáns áttörése esetén számíthatnánk majd.

Arany
Kép: Admiral Markets

AUDUSD, Dax30, Arany - technikai elemzés 2013.10.15.
A technikai elemzés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.

Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!