A BUX a keddi napot délutánig a negatív tartományban töltötte, három óra felé 1,5 százalékkal hétfői zárószintje alatt, 22 840 pont körül tartózkodott. A forgalom roppant szerény, négymilliárd forint körül alakult. A vezető papírok mindegyike gyengélkedik, a legnagyobb mértékben, 3 százaléknál nagyobb mértékben az OTP Bank részvényének árfolyama csökkent, és 4855 forinton forgott. A bankpapírt vélhetően az erősödő svájci franktól megijedt befektetők hatására adják, bár forgalma nem jelentős. A Mol közel másfél százalékkal 21 415 forintig gyengült, míg az Mtelekom jegyzése fél százalékkal 684 forintig süllyedt. A Richtert hétfői záróáránál 0,8 százalékkal kisebb értéken, 47 650 forinton adták vették. A jelentősebb forgalmú részvények között csak az Orco drágul komolyabb, közel öt százalékos körüli mértékben; míg az Erste által figyelembe ajánlott Pannergy jegyzése 0,7 százalékkal csökkent.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!