Jerry Yangot júniusban nevezték ki a leglátogatottabb amerikai weboldalt üzemeltető cég élére, azt követően, hogy a Yahoo ismételt próbálkozásai ellenére sem tudott lépést tartani legnagyobb riválisával, a Google-lal. Kinevezését követően Yang személyi változtatásokba kezdett és vállalat-felvásárlásokat indított el, valamint a Yahoo! keresőmotor fejlesztését is beindította. Kilenc nappal a stratégiai átalakítások határideje előtt a befektetők azonban továbbra is rendkívül szkeptikusak. A Yahoo részvényei tavaly 35 százalékot veszítettek, ami után az idén mindössze 9,1 százalékot sikerült visszaszerezniük. A vállalat a keddi tőzsdezárást követően hozza nyilvánosságra a harmadik negyedéves gyorsjelentését. A részvények árfolyamának alakulásából - a Yahoo papírjai több mint 4 százalékot veszítettek a kereskedés első órájában a tengerentúlon - arra lehet következtetni, hogy a befektetők semmi jóra nem számítanak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!