A BUX 0,48 százalékkal emelkedett csütörtökön

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 210,05 pontos, 0,48 százalékos emelkedéssel, 44 226,34 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.
Szász Péter, 2021. február 4. csütörtök, 18:06
Fotó: Napi.hu

A Mol 30 forinttal, 1,35 százalékkal 2260 forintra erősödött, 580,6 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,44 százalékkal 13 710 forintra csökkent, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,13 százalékkal 392,50 forintra nőtt, forgalma 60,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 115 forinttal, 1,37 százalékkal 8515 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el. A papír napközben 8585 forintig emelkedett, amely új történelmi csúcs.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3713,50 ponton zárt csütörtökön, ez 12,28 pontos, 0,33 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

A BUX-ot a Richter húzta fel, amely az új történelmi csúcsot ért el. A gyógyszeripari papír emelkedését segítette, hogy szerdán a Richter amerikai partnere az AbbVie közzétette a gyorsjelentését, amelyben kedvező értékesítési számokat közöltek a Vraylar nevű készítményről, amelyet a Richter gyárt, így a társaság komoly bevételre számíthat - mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK