A részvénypiac forgalma 14,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest.

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy kedvezőtlen volt a nemzetközi hangulat. Délelőtt publikálták a német ifo-indexet, amely hat hónapos mélypontra esett, emellett a rossz hangulatot erősítette a koronavírus-járvány terjedése, illetve az, hogy egyre több korlátozás várható Európában, mivel egyenlőtlenül oszlanak el a vakcinák a világon - tette hozzá.

A vezető részvények közül a leggyengébb teljesítményt az OTP nyújtotta, ezzel szemben - a rossz hangulat ellenére - a Richter új történelmi csúcson zárt. A Magyar Telekomot iránykeresés jellemezte, a papírban nem volt jelentős mozgás. A Mol pedig enyhén csökkent, amely az elemző szerint kifejezetten pozitív az európai olajcégek teljesítményéhez képest, amelyek 2 százalék körüli esést mutattak.

A Mol 16 forinttal, 0,71 százalékkal 2222 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 350 forinttal, 2,57 százalékkal 13 250 forintra esett, forgalmuk 8,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,13 százalékkal 400 forintra erősödött, forgalma 444 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,04 százalékkal 8245 forintra nőtt, a részvények forgalma 3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3755,75 ponton zárt hétfőn, ez 18,89 pontos, 0,50 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!