Máris kifulladt a lendület Budapesten

Emelkedéssel indította a keddi kereskedést a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, de a lendület nem tartott sokáig, az index visszatért a hétfői zárószintek közelébe. A vezető részvények vegyesen teljesítettek az első órákban.
Szabó Zsuzsanna, 2019. június 4. kedd, 10:16
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A BUX délelőtt 10 óra körül 0,1 százalékos mínuszban állt 41 062 pontnál.

A vezető részvények vegyesen teljesítettek. Az OTP egy lendületes kezdés után 10 óra körülre visszatért a hétfői zárószintek közelébe: 0,2 százalékkal állt ekkor a  hétfői zárószint felett, a részvények 12 180 forinton forogtak.

A Mol szintén pluszban nyitotta a napot, ám 10 óra körülre már 0,2 százalékkal esett, részvényei 3294 forintnál jártak.

A Richternek már a kereskedés elején sem indult jól a napja, a gyógyszeripari részvény mínuszban nyitott, 10 óra körül 0,3 százalékos veszteséggel 5260 forintnál állt.

A Magyar Telekom 0,7 százalékkal állt a hétfői zárószint felett, részvényei 423 forintot értek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK