A részvénypiac forgalma 48,034 milliárd forint volt a múlt heti 73,389 milliárd forint után. A vezető részvények erősödtek, de csak a Richter ért el közülük 1 százaléknál nagyobb növekedést.

A tőzsdeindex a múlt heti esést követően emelkedett, és a hét második felében már 44 ezer pont közelébe jutott, áttörni azonban a javuló kilátások ellenére sem sikerült egyik napon sem. A BUX csütörtökön érte el a legmagasabb heti értékét 43 784,89 ponttal, a kedvező befektetői hangulat mellett, amely azonban péntekre már nem tartott ki.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a heti árfolyamokat főképp a céláremelések befolyásolták. Józsa Bence szerint a figyelem középpontjában az OTP állt a héten. Célárfolyamát többen is emelték, a JPMorgan 15 875 forintról 16 075 forintra, a Societe Generale 14 500 forintról 14 550 forintra, a VTB Capital 13 200 forintról 14 600 forintra. A Mol célárfolyamát a Renaissance Capital 2600 forintról 2800 forintra, míg a Richterét a HSBC 8200 forintról 9000 forintra emelte.

A héten a Richter 2,17 százalékos erősödéssel 8460 forinton zárt, összforgalma 8,113 milliárd forint.

A Magyar Telekom árfolyama 0,99 százalékkal nőtt, záró árfolyama szerda óta 410 forinton áll, heti forgalma 1,751 milliárd forint.

A Mol 2220 forinton zárt, részvényei így 0,45 százalékkal érnek többet, mint múlt pénteken. Összforgalma 11,444 milliárd forint.

Az OTP 0,37 százalékos heti emelkedéssel 13 410 forinton, és 24,659 milliárd forintos forgalommal zárt pénteken.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3762,99 ponton fejezte be a hetet, ami 93,84 ponttal, vagyis 2,56 százalékkal magasabb az előző záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!