Újabb emelkedőre ért a képalkotási technológiával foglalkozó néhai fotómárka, az Eastman Kodak árfolyama, miután az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) jelentéséből kiderült, hogy a D.E. Shaw hedge fund 5,2 százalékos részesedéssel rendelkezik a vállalatban - írta a CNBC. A hírre 50 százalékkal ugrott meg a Kodak-részvények ára. Az alap beszámolója szerint rövid távú befektetésnek tekinti a fényékezőmárka részvényeinek birtoklását.

A Kodak papírjai július végén produkáltak szédítő árfolyam-emelkedést, amikor kiderült, hogy a Trump-adminisztráció 765 millió dollár hitelt készül nyújtani a cégnek. Erre támaszkodva kellett volna felpörgetniük a gyógyszergyártásban használatos egyik alapanyag termelését. A kormány szerint így segítették volna a hazai gyógyszergyártást abban, hogy a koronajárvány idején megszabaduljon a külföldi importfüggőségtől.

Botrány

Ezt a bejelentést megelőzően a cég részvényei 2,1 dolláron forogtak, majd három nap alatt 60 dollárra drágultak. Azóta a 6 dolláros szint körül ingadoztak. A visszaesés oka, hogy a kormányzati szándékot visszavonták, amit botrány követett. A cég papírjai ugyanis egy nappal a hír megjelenése előtt 20 százalékkal drágultak jelentős forgalomban, ami felveti a gyanút, hogy egyesek előre tudták mi következik, és hogy az felveri az árat.

Később a New York Times megírta, hogy a Fehér Ház-i bejelentés előtt a Kodak vezérigazgatója, Jim Continenza 1,7 millió részvényre szóló vásárlási opciót kapott, amellyel jogában állt azonnal élni. Elizabeth Warren demokrata szenátor vizsgálatot követelt, miután szerinte felmerül a bennfentes kereskedés vagy a bizalmas kormányzati információ kiszivárogtatásának gyanúja. A hedge fund azért jelenhetett meg a színen, mert Continenza azt mondta, hogy a kormány-Kodak megállapodás alaposabb előkészítést igényel, azaz esetleg mégis megköthetik.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!