Enyhén emelkedett a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett némileg erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 40 973,34 ponton zárt pénteken, 28,52 ponttal, 0,07 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél - írja az MTI.
Szász Péter, 2019. február 3. vasárnap, 08:18
Fotó: Napi.hu

A részvénypiac heti forgalma meghaladta a 57,5 milliárd forintot, míg az előző heti 52,3 milliárd forint volt. A vezető részvények a héten az OTP kivételével erősödtek.

Az Equilor Befektetési Zrt. kiemelte a fontosabb makrogazdasági eseményeket, így például a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülését, ahol a várakozásoknak megfelelően nem változtattak a monetáris kondíciókon. Az MNB közleménye nem tartalmazott lényeges, új információt, bár a globális konjunktúra tartós romlása lefelé mutató kockázatot jelenthet a külső inflációs környezetre, de ezen folyamatokat a tartós magyarországi inflációs tendenciák szempontjából értékeli a jegybank.

Az Equilor várakozásai szerint legkorábban márciusban lehetnek fontos bejelentések, amikor az inflációs folyamatok függvényében elindulhat a monetáris politika normalizációja. Elsőként az FX-swap állomány csökkentéséről határozhatnak, ugyanakkor az első kamatemelésre csak a negyedik negyedévben kerülhet sor.

Az elemzésben a BÉT vezető részvényei közül részletesen beszámoltak a Richterről, ugyanis szintén kedden tette közzé jelentését a Richter Vraylar készítményének amerikai forgalmazója, az Allergan. Bár a bevételi és nyereségsoron sikerült meghaladni az előzetes várakozásokat, a menedzsment pesszimista az idei első negyedévre vonatkozóan. A Richter szempontjából fontos, Vraylar értékesítési számai a vártnak megfelelően alakultak, a negyedik negyedévben 150,5 millió dolláros bevételt sikerült elérni, amely éves alapon 71,6 százalékos, negyedéves alapon 9 százalékos növekedés. Pénteken a Richter visszavonta az általa kifejlesztett Efgratin márkanevű, daganatos betegeknél alkalmazott gyógyszerének törzskönyvezési kérelmét az Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA).

A héten a Richter árfolyama 1,91 százalékkal erősödött, pénteken 5870 forinton zárt, a heti forgalma meghaladta a 9,15 milliárd forintot.

A Magyar Telekom ára 1,08 százalékkal emelkedett a héten, pénteken 469 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 1,64 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama a héten 0,67 százalékkal erősödött, pénteki záróára 3284 forint volt, heti forgalma több mint 9,20 milliárd forint volt.

Az OTP 1,29 százalékkal gyengült, a hét utolsó kereskedési napján 11 500 forinton zárt, heti forgalma 30,83 milliárd forint volt.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3932,27 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 13,27 ponttal, 0,34 százalékkal alacsonyabban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK