BÉT - Estek a vezető részvények

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 488,80 pontos, 1,20 százalékos csökkenéssel, 40 112,38 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény ára csökkent az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.
Szász Péter, 2019. október 1. kedd, 17:32
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A Mol árfolyama 20 forinttal, 0,69 százalékkal 2870 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 210 forinttal, 1,64 százalékkal 12 580 forintra esett, forgalmuk 3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,45 százalékkal 438 forintra gyengült, forgalma 86,9 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 56 forinttal, 1,13 százalékkal 4914 forintra csökkent, forgalmuk 773,4 millió forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4223,06 ponton zárt kedden, ez 57,55 pontos, 1,34 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Az Egyesült Államokból délután érkezett makroadatok rontották el a korábban semleges hangulatot. A délután 4 órakor érkezett feldolgozóipari index további pesszimizmust vetít előre a következő hónapokra, illetve jelentős hatással lehet a gazdasági növekedésre - mondta Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

Mivel ez egy elég jó előrejelző indikátor, a nemzetközi részvényindexek is azonnal lefelé vették az irányt. A kockázatkerülés kicsit kezdett erősödni, ami a hazai részvényárfolyamokra is hatással volt. A devizapiacon a forint délelőtt átmenetileg erősödött, később visszagyengült az euróval szemben, de nagyobb mozgás nem volt - tette hozzá.

A feldolgozóipar teljesítménye szeptemberben már a második egymást követő hónapban csökkent az Egyesült Államokban. Az Ellátási Lánc Menedzsment Intézet (Institute for Supply Management/ISM) által számított feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) 47,8 pontra csökkent az augusztusi 49,1 pontról, ami 2009 júniusa, azaz a pénzügyi és gazdasági világválság vége óta a legrosszabb érték. A MarketWatch amerikai gazdasági hírportál által megkérdezett elemzők arra számítottak, hogy az augusztusi csökkenés átmeneti lesz, és az index újra az 50 pontos küszöb fölé, 50,2 pontra emelkedik.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK