Jó napja volt az OTP-nek

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 762,93 pontos, 2,08 százalékos emelkedéssel, 37 403,57 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 16,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Szepesi Anita, 2020. június 12. péntek, 18:03
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy erőteljes pozitív korrekció volt pénteken a tőzsdéken, a csütörtöki visszaesés egy részét visszadolgozták a piacok, ennek megfelelően a BUX is jelentősen emelkedett.

Az elemző szerint még mindig sok likviditás van a piacon, viszont számítani kell nagyobb profitrealizálási hullámokra. Így a jövő héten hektikus kereskedést vár, nagyobb mozgásokkal.

A vezető részvények közül a legnagyobb mértékben az OTP emelkedett, az elemző szerint a papír a nemzetközi befektetői hangulat mozgását követte, mivel a bank árfolyamát mozgató hír nem érkezett. A Mol és a Richter piacmozgató hír hiányában oldalazó mozgást végzett. A Magyar Telekom pénteken jelentett be egy részvény-visszavásárlási aukciót, amely kismértékben hozzájárult a részvény árfolyamának emelkedéséhez.

A Mol 12 forinttal, 0,62 százalékkal 1962 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 550 forinttal, 5,03 százalékkal 11 490 forintra nőtt, forgalmuk 13,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,79 százalékkal 383 forintra emelkedett, forgalma 118,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama nem változott, 6855 forintot értek, a részvények forgalma 841,1 millió forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK