Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-nek küldött összefoglalójában kiemelte, hogy a hét elején lendületes emelkedést produkált a BUX index, és megközelítette a 45 500 pontos ellenállást, majd a romló nemzetközi befektetői hangulatot követően a hét második felében lefele tendált a hazai részvényindex.

A Mol gyorsjelentésével elrajtolt a héten a hazai gyorsjelentési szezon. A vezető részvények közül jövő héten a Magyar Telekom indítja a gyorsjelentések sorát csütörtökön, majd pénteken a Richter teszi közzé a tavalyi negyedik negyedéves számait - írja az Equilor.

A Mol - az Equilor összefoglalója szerint - hozta a tőle elvártakat, eltekintve a kutatás-termelés (upstream) technikai korrekciójától. A menedzsment pedig a 2021-es EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) előrejelzést 2,3 milliárd dollárra emelte.

Kedden a Richter-papírok árfolyama 360 forinttal, 4,18 százalékkal 8980 forintra nőtt, ezzel új történelmi csúcsot ért el, a papír korábbi csúcsa a 2021. február 11-én elért 8825 forint volt.

A héten a Richter 2,65 százalékkal erősödött, pénteken 8700 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 11,98 milliárd forintot.

A Magyar Telekom árfolyama a héten 1,98 százalékkal nőtt, a papír a hét utolsó kereskedési napján 413 forinton zárt, heti forgalma megközelítette az 1,18 milliárd forintot.

A Mol árfolyama 0,36 százalékkal csökkent a héten, pénteken 2226 forinton zárt a részvény, heti forgalma mintegy 9,6 milliárd forint volt.

Az OTP-részvények ára 2,13 százalékkal erősödött a héten, a papír 13 430 forinton zárt pénteken, forgalma 38,86 milliárd forintot tett ki.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!