Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a BUX-index 0,22 százalékos gyengülésével nemzetközi szinten alulteljesített, ugyanis Európában emelkedtek a tőzsdék, és a tengerentúlon is jó volt a hangulat.

A BÉT-en a vezető részvények közül a Mol és a Richter részvényeinek ára visszaesett, míg az OTP jegyzése 0,69 százalékkal erősödött. Ez utóbbi annak köszönhető, hogy a bank részéről kijelentették, ha lesz rá lehetőség, januárban szeretnének osztalékot fizetni.

Az elemző a kisebb papírok közül még a 4iG Nyrt.-t említette, amely a Magyar Nemzeti Bank kötvényprogramjában hétfőn újabb sikeres kötvényaukciót hajtott végre, így 83 milliárd forintot tudott bevonni a cégbe. A papír árfolyama ennek ellenére 1,29 százalékkal 843 forintra mérséklődött.

A Mol ára 16 forinttal, 0,65 százalékkal 2454 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvényeké 110 forinttal, 0,69 százalékkal 16 150 forintra erősödött, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,49 százalékkal 406 forintra esett, forgalma 305,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,09 százalékkal 8630 forintra gyengült, a részvények forgalma 653,6 millió forintot ért el.


Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!