Emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint, mert javult a nemzetközi befektetői hangulat. A BÉT részvényindexe, a BUX 1087,14 pontos, 2,53 százalékos csökkenéssel, 41 818,92 ponton zárt pénteken.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában még a tőzsdenyitás előtt kiemelte: az OTP árfolyamában a 9900-10 000 forintos zónában található ellenállás, amit megpróbálhat áttörni a jegyzés, ezt követően 10 362 forintnál található újabb akadály. Pénteken az OTP-részvények ára 556 forinttal, 5,35 százalékkal 9844 forintra esett, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki. A szakértő felidézte azt is, hogy a pénteki kereskedésben 100 ezer saját részvényt vett a társaság, az átlagár 9942 forinton alakult, a részvényeket a javadalmazási politika végrehajtásához használják fel.

Mol visszatért a 2500 forintos szint alá, ami így ismét ellenállást jelent, míg támasz 2400 forintnál van. A Mol árfolyama 72 forinttal, 2,83 százalékkal 2474 forintra csökkent pénteken, 971,8 millió forintos forgalomban.

Richter árfolyama a 7500 forintos ellenállásnál akadt meg, áttörése esetén a 30 napos mozgóátlagot célozhatja meg 7633 forintnál. Pénteken a Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,22 százalékkal 7465 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.

Magyar Telekom mozgása egyre inkább beszűkül, támasz 380 forintnál, míg erős ellenállás 387 forintnál található, az elemző szerint hamarosan eldőlhet a további irány. A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,29 százalékkal 383 forintra gyengült pénteken, forgalma 171,5 millió forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!