A javuló nemzetközi befektetői hangulat miatt várhatóan pozitív tartományban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken – közölte még a tőzsdenyitás előtt az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy az OTP grafikonján 10 535 forintnál húzódik a következő támasz, letörésénél folytatódhat a negatív korrekció, amely akár a 10 ezer forintos szint alá is leviheti a jegyzést. Csütörtökön az OTP-részvények ára 135 forinttal, 1,26 százalékkal 10 605 forintra esett, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.

Mol meghatározó szinteket tört le csütörtökön, az alakzati célárfolyam 2600 forintra mutat, míg 2704 forintnál már ellenállást képez az 50 napos mozgóátlag. Csütörtökön a Mol 42 forinttal, 1,55 százalékkal 2672 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Richter jegyzése hamarosan a 7775 forintos szintet célozhatja meg, amennyiben sikerül megmaradnia a 7600 forintos szint felett. Az RBC Capital 12 800 forintról 12 400 forintra csökkentette a gyógyszergyártóra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlás továbbra is felülsúlyozás - tette hozzá az elemző. Az előző nap a Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,46 százalékkal 7620 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

Magyar Telekom árfolyamában továbbra is ellenállást jelent a 394 forintos szint, míg támasz 381 forintnál található. Csütörtökön a Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,51 százalékkal 394 forintra erősödött, forgalma 66,1 millió forint volt.


Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!