Tuti tippek - kövesse a világ legnagyobb üzletemberét!

Az S&P évente kétszer összegyűjti a befektetési guru stratégiája alapján legjövedelmezőbbnek tartott tőzsdepiaci befektetéseket. Az idén februárban 60 papír ment át a rostán.
Pápai Csaba, 2008. február 22. péntek, 08:00
Fotó:

A Forbes magazin által minden évben összeállított, a világ leggazdagabb embereit rangsoroló listán Warren Edward Buffett tavaly a harmadik helyen futott be, közvetlenül a America Movilt, a legnagyobb latin-amerikai mobilszolgáltatót is tulajdonló Carlos Slim Helú, és a Microsoftot irányító Bill Gates mögött.
A nebraskai születésű üzletembert gyakran az ohamai jósként is emlegetik, hiszen hosszú távú befektetéseinek sikerét mi sem igazolja jobban, mint a Forbes által 52 milliárd dollárra becsült nettó értékű vagyona, valamint tagadhatatlan elismertsége a világ pénzemberei között. A közismert filantróp 2006-ban úgy döntött, hogy pénzének jelentős részét - mintegy 30 milliárd dollárt - különböző jótékonysági alapítványokban helyezi el, többek között megduplázva a Bill és Melinda Gates nevét viselő alapítvány keretét is.



A Time magazin által a világ 100 legbefolyásosabb embere között számon tartott Buffettről Robert Hagstrom írt könyvet 1994-ben, The Warren Buffett Way: Investment Strategies of the World's Greatest Investor (A Warren Buffett módszer: a világ legnagyobb üzletemberének befektetési stratégiái) címmel. Hagstrom nagysikerű alkotását forrásként felhasználva a Standard & Poor's Portfolio Services elemzője, David Braverman összeállított egy részvénykeresőt, amely évente kétszer - februárban és augusztusban - kiválasztja azokat a tőszdére bevezetett társaságokat, amelyek a legendás üzletember növekedés-alapú befektetési stílusának megfelelő kritériumokkal rendelkeznek. Buffett ugyanis a hosszú távon jövedelmező befektetéseket preferálja; olyan jól jövedelmező részvényeket vásárol, amelyekhez még egy medve által uralt piacon - mint amilyen a mostani is - is érdemes ragaszkodni.

Buffett cégének, a Berkshire Hathawaynek a tavalyi és a tavaly előtti kiemelkedő teljesítménye, de Buffett privát vagyona is jól igazolja meglátásai helyességét. A Berkshire részvényenkénti könyvértéke éves szinten több mint 20 százalékkal nőtt az elmúlt 40 esztendő során - ha valaki 1968. januárjában (a hónap utolsó kereskedési napján 20,5 dolláron zárt a részvények árfolyama) 10 000 dollárt invesztált volna a cégbe, annak a befektetése mára 50 millió dollárt érne.

Akinek ez nem lenne elég, azt talán meggyőzheti az S&P részvénykeresője által összeállított portfolió piaci teljesítménye; 1995. február közepétől 2008. január közepéig a kereső éves megtérülése 14,9 százalékos volt, szemben az S&P 500 részvényt tartalmazó indexének tárgyidőszak alatti átlagosan 8,2 százalékos eredményével. Csak 2007-ben a kiválasztott részvények 15,7 százalékot emelkedtek, míg az S&P-500 részvényei átlagban 3,5 százalékos növekedést regisztráltak.

Fontos megjegyezni, hogy ezek a részvények nem feltétlenül olyan papírok, amelyeket Buffett vásárolt, vagy amelyek vételét tervezi, a lista csupán a szakember által a múltban hangsúlyozott kritériumokat alapján megfelelőnek ítélt befektetési lehetőségeket tartalmazza.

Az S&P keresője által alkalmazott részvénykiválasztási kritériumok a következők:

- a cég nettó eredménye legyen legalább 50 millió dollár éves szinten

- a vállalat az elmúlt 12 hónapban mutatott átlagos profitmarzsa legyen legalább 15 százalék

- a ROE (saját tőke-arányos adózott eredmény) mutató szintén legyen legalább 15 százalékos az elmúlt negyedévre, valamint a utóbbi három teljes üzleti évre vonatkozóan

- az elmúlt öt évre legyen igaz, hogy a visszatartott nyereség - az éves profit azon része, melyet nem osztottak ki osztalék formájában - lassabb ütemben nőjön, mint a cég kapitalizációja

- a következő öt évre tervezett részvényenkénti cash-flow legyen több, mint a részvény jelenlegi árfolyama (az egyes évek cash-flow értékét a 30 éves állampapír hozamával diszkontálja). Ez a kritérium eltávolítja a túlértékelt részvényeket a listáról

- a cég piaci kapitalizációja - részvény darabszám szorozva az árfolyammal - legalább 500 millió dollár legyen.

Az S&P részvényfigyelője a fenti kritériumok alapján idén februárban 60 papírt azonosított, amelyeket befektetésre alkalmasnak ítélt. Ezek közül a 6 legnagyobb piaci kapitalizációjú cég főbb jellemzőivel ismerkedhetnek meg a következő oldalakon.

China Mobile


A világ tíz legnagyobb piaci értékű cégének egyike, mobil telekommunnikációs és ehhez kapcsolódó szolgáltatásokat kínál Kínában és Hongkongban. A társaság üzleti kapcsolatban áll többek között a Google-lel is, amellyel partnerségben - egyedüli ázsiai szolgáltatóként - részt vesz az iPhone riválisának tartott, az Apple cég által forgalmazott készüléknél jóval egyszerűbben testre szabható, és a várakozások szerint meglehetősen olcsóbbb telefonos szoftver elterjesztésében.

A Google által fejlesztendő szoftvertől a szakemberek azt várják, hogy hosszú távon a személyi számítógépek elterjedéséhez hasonlóan forradalmasítani fogja a távközlést az internet használatának mobilizálása révén. A Google a leledő partnerei között nevezte meg a Motorolát és a Samsungot, valamint a szolgáltatók között a T-Mobile-t, a Sprintet és a China Mobile-t. A technológiát lehetővé tevő hardver fejlesztésében az internetcég az Intellel és a Qualcommal szövetkezett.

Piaci kapitalizáció: 304,89 milliárd dollár

A tavalyi évre vontakozó becsült bevéltel: 48,8 milliárd dollár

A várható egy részvényre jutó nyereség (EPS - earnings per share) 2007-re: 2,90 dollár

A részvényenkénti várható nyereség 2008-ban: 4,19 dollár

Microsoft

A Bill Gates által a világ legnagyobb szoftvergyártó-társaságává emelt Microsoft a közelmúltban keresetlen ajánlatot tett a Yahoo felvásárlására, amely elől a cég igazgatósága mereven elzárkózott, mivel álláspontja szerint az ajánlat jelentősen alulértékeli az internetes portált.

A Microsoft táralapító-elnöke január elején bejelentette, hogy 2008 nyarától visszavonul a társaság aktív irányításától és közszerepléseit is mérsékli majd. Mint Gates elmondta, 17 éves kora óta dolgozik főállásban a Microsoftnál, így vegyes érzésekkel gondol a visszavonulására.

Az asztali számítógépek szoftvereinek piacát magasan vezető Microsoft a tavalyi év utolsó negyedévében kiemelkedő teljesítményt nyújtott, 79 százalékkal növelte nettó nyereségét.

Piaci kapitalizáció: 303,41 milliárd dollár

A tavalyi évre vontakozó becsült bevéltel: 51,1 milliárd dollár

A várható egy részvényre jutó nyereség (EPS - earnings per share) 2007-re: 1,42 dollár

A részvényenkénti várható nyereség 2008-ban: 1,87 dollár

Johnson & Johnson

A J&J a világ legnagyobb egészségügyi termékeket gyártó társasága. A cég versenytársainál jóval szélesebb körű piacot fed le, gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök és fogyasztói kozmetikumok gyártásával foglalkozik. A gyógyszergyártás jelenleg ugyan a cég eladásainak 40 százalékát adja, de a saját licenszek generikus változatainak várható elterjedésével ez akár 10 százalékkal is csökkenhet az elkövetkező 10 év során, ami növelheti a többi divízió jelentőségét.

A társaság általa gyártott márkák között található többek között a Band-Aid, a Johnson's, a Neutrogena, a Tylenol, a Nicorette és a Sudafed is.

A J&J, szektortársaihoz hasonlóan, nehéz helyzetbe kerülhet Európában. Az EB nehezményezi a verseny hiányát a gyógyszeriparban, és legújabb vizsgálatával arra próbál választ találni, mi okozhatja a piac ellaposodását.

Piaci kapitalizáció: 181,93 milliárd dollár

A tavalyi évre vontakozó becsült bevéltel: 61,1 milliárd dollár

A várható egy részvényre jutó nyereség (EPS - earnings per share) 2007-re: 4,15 dollár

A részvényenkénti várható nyereség 2008-ban: 4,42 dollár

Altria Group

Az Altria cigaretták, egyéb dohányáruk és csomagolt ételek valamint üdítőitalok gyártásával foglalkozik. Bár a társaság részvényei február 19-től kikerülnek a Dow Jones indexének kosarából, az Altria továbbra is Európa piacvezető dohányipari cége.

A New York-i tőzsde irányadó indexe azért nem figyeli tovább az Altria részvényárfolyamának alakulását, mert a világ vezető dohányipari csoportja januárban leválasztotta szervezetéről a Philip Morris Internationalt (PMI), amely önálló vállalatként folytatja tevékenységét.
Az elsősorban Marlboro márkájáról ismert Philip Morris becslések szerint a világ cigarettapiacának 15 százalékát uralja. Az átalakítás után az anyacégnél csak a cég kisebb, amerikai részlege, a Philip Morris USA, illetve a SABMiller sörgyártóban birtokolt 28,6 százalékos tulajdonrész marad.

Az Altria a profiltisztítás jegyében márciusban leválasztotta csoportjáról az élelmiszerek és italok gyártásával foglalkozó Kraft Foodsot, és szakértők egy idő óta már várták, hogy kimenekíti az USA-ból a feltörekvő piacokon jól teljesítő dohányvállalatát.

Piaci kapitalizáció
: 160,33 milliárd dollár

A tavalyi évre vontakozó becsült bevéltel: 38,1 milliárd dollár

A várható egy részvényre jutó nyereség (EPS - earnings per share) 2007-re: 4,38 dollár

A részvényenkénti várható nyereség 2008-ban: 4,76 dollár

Cisco Systems

A társaság internet-protocol alapú hálózatok tervezésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozik, valamint egyéb kommunikáció-, illetve információ-technológiai eszközök gyártásával.

A világ egyik legnagyobb IT-cége mostanában nem teljesít a legkiemelkedőbben, a folyó negyedévben csak tízszázalékos árbevétel-növekedést vár, annak ellenére, hogy a szakértők 15 százalékot jósoltak. A Cisco termékei, a számítógépes hálózatokhoz való eszközök iránti kereslet visszaesésében a befektetők újabb jelét látják a világgazdaság lassulásának, ami erodálni fogja a Cisco és más vállalatok részvényárfolyamát is.

A Cisco Systems segítségével építi ki többek között a Magyar Telekom is hazai új generációs IP-hálózatát. A hírek szerint az új hálózati architektúra bevezetésével lehetőség a régióban először Magyarországon nyílik lehetőség az interneten túlmutató alkalmazások kiszolgálására és a távközlési infrastruktúra megújítására, az alkalmazások és előfizetők egyedi kezelésén alapuló szolgáltatások fejlesztésére és bevezetésére.

Piaci kapitalizáció: 145,97 milliárd dollár

A tavalyi évre vontakozó becsült bevéltel: 34,9 milliárd dollár

A várható egy részvényre jutó nyereség (EPS - earnings per share) 2007-re: 1,34 dollár

A részvényenkénti várható nyereség 2008-ban: 1,57 dollár

Telefonica

A spanyol Telefonica vezetések és mobiltelefon-szolgáltatásokat kínál. A társaság piacvezető saját hazájában, de szerte Európában jelentős érdekeltségekkel bír, valamint a legnagyobb piaccal rendelkezik Latin- és Dél-Amerikában az óvilági telefontársaságok között.

Legújabb hírek szerint a Telefonica mintegy 7 milliárd dollárt kíván befektetni a brazil távközlési piacon 2010-ig. A társaság eddig több mint 31 milliárd dollárt fektetett be egyedül a dél-amerikai országban.

A cég ázsióján jelentősen javított, hogy az Apple által gyártott iPhone-ok kizárólagos forgalmazója lett az Egyesült Királyban ottani leányvállalata, az O2 révén. A Telefonica részvényei tavaly 30 százalékot emelkedtek szemben a telekom-szektor átlag 20 százalékos növekedésével szemben.

Piaci kapitalizáció: 137,49 milliárd dollár

A tavalyi évre vontakozó becsült bevéltel: 83,6 milliárd dollár

A várható egy részvényre jutó nyereség (EPS - earnings per share) 2007-re: 6,20 dollár

A részvényenkénti várható nyereség 2008-ban: 7,38 dollár

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK