Valaki ráesett sell gombra - kommentálta a lapunk által megkérdezett trader a forint napon belüli, kétszeri hirtelen erősödését. Fundamentális okokkal nem volt magyarázható ugyanis az euróeladások okozta dupla kilengés, melyek során egyszer délelőtt, majd délután esett 262 forint alá az uniós közös fizetőeszköz jegyzése a bankközi devizapiacon. Reggel még 263 közelében volt az ár, és az első megingás után is ide tért vissza. Negyed négy tájban valamivel 262 forint fölött járt a jegyzés. Hasonlóan mozgott a dollár és a svájci frank is. Előbbinél a két lejtmenet a 208 forintos kurzust célozta be a korábbi, 209 körüli szinteket követően, míg utóbbinál 164,60 forint alá nézegetett be a jegyzés. A forint erős mivoltát az MNB keddi, 25 bázispontos kamatemelése mellett azzal magyarázzák szakértők, hogy az év végéig további 25-50 bázispontos szigorítás várható.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!