A Raiffeisen Bank korábbi követelésének megvásárlása mennyiben módosítja kedvezően a társaság számára a szavazati arányokat a hitelmegállapodáshoz?
A korábban bankhitel formájában Raiffeisen Bank Zrt. által Társaságtól követelt követeléscsomag E-Star Polska által történő megvásárlásának jelentősége elsősorban nem a társaság csődeljárásában mutatkozik. A tranzakció jelentősége abban áll, hogy az E-Star Polska mintegy 310 millió forintért vásárolta meg a 760 millió forintos követelést, ami így hozzávetőlegesen 450 millió forint megtakarítást eredményezett cégcsoport szinten. Az E-Star csődeljárásának tekintetében a követelésvásárlásnak annyiban valóban nagy a jelentősége, hogy ezzel egyúttal az E-Star Polska tulajdonába került a biztosítotti kategóriában az egyetlen követelés.

Soós úr, ezek után mennyi esélyt ad, arra, hogy sikerül megállapodni a többi hitelezővel, egyáltalán nő e ettől az esély?

Esélylatolgatásba nem szeretnék bocsátkozni, de a társaság továbbra is elkötelezett a megállapodás mellett, hiszen álláspontunk szerint egy esetleges felszámolási eljárás nem szolgálja a hitelezők és értelemszerűen a cég érdekeit sem. Ennek megfelelően átdolgoztuk a reorganizációs programot és egyezségi javaslatot az első csődtárgyaláson hitelezők többsége, így az intézményi befektetők által szorgalmazott részvény-követelés konverziós javaslat alapján. A fentiekre tekintettel bízunk a megállapodás létrejöttében.

Az intézményi hátterű kötvényesek által az első hitelezői tárgyaláson is felvetett 50 millió darabos részvénykibocsátással kapcsolatban megkapták az intézményi hitelezők konkrét javaslatait, üzleti terveit?
Az 50 millió darabos részvénykibocsátással járó konverziós javaslat a jelentős követelésállománnyal rendelkező intézményi hitelezők részéről merült fel kezdetben, miután az E-Star vezetése ennek lehetőségét, mint lehetséges megegyezési javaslatot felvetette. Az intézményi befektetők javaslatához időközben számos hitelező csatlakozott. Én már az első hitelezői tárgyaláson is kértem, hogy mutassák be a legnagyobb intézményi hátterű kötvényesek pontosan mit szeretnének, milyen konkrét terveik vannak, hogyan szeretnék a társaság működését fenntartani, de egy sem küldte el nekünk a pontos elképzelését, javaslatát hogy hogyan képzelik el a konverziót és a cég működését a jövőben, míg a magánszemély hitelezők részéről is csupán egy javaslat érkezett. Az intézményi hitelezők csak annyit közöltek, hogy 50 millió darabos részvénykibocsátást szeretnének a hitelezői követelésekért cserében.

Az említett reorganizációs terv teljesen más lesz mint a mostani, vagy csak kisebb eltéréseket tartalmaz? A mostani megállapodással maga az E-Star mennyivel kerül kedvezőbb helyzetbe? Melyek ezek fontosabb pontjai?
Mivel a csődtárgyaláson a hitelezők nem fogadták el a csődegyezségre rendelkezésre álló moratórium 120 napos meghosszabbítását és mi elkötelezettek vagyunk a mihamarabbi megegyezésben, ezért alig több mint két hét alatt elkészítettük az új javaslatot. Minderre tekintettel a cég a hitelezők többsége és az intézményi befektetők által is javasolt részvény konverziós megállapodás kidolgozását tűzte ki célul, hiszen a hitelezői igények többsége ezt fogalmazta meg. Így ezzel látjuk leginkább biztosítottnak a megállapodás létrejöttét és a felszámolás elkerülését. Ezért a módosított javaslat alapvetően különbözik a korábbi javaslattól, a cég korábbi elképzeléseitől, azonban, figyelemmel arra, hogy ez már egyezik a hitelezők által megfogalmazott igényekkel annak elfogadásában és ezáltal a felszámolás elkerülésében bízik a Társaság.

Mikor lát esélyt újabb összejövetelre a hitelezőkkel?

Március elején lehet a következő egyeztető tárgyalás, melynek részleteiről a hitelezőket a társaság megfelelően tájékoztatni fogja.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!