A Patria Finance a.s. rövidesen magyar részvények forgalmazásával bővíti tevékenységét - jelentette a cseh hírügynökségre, a CTK-ra hivatkozva a Prague Daily Monitor. A körülbelül 4 ezer ügyfelet szolgál ki, havonta 4 milliárd cseh koronás (mintegy 35 milliárd forint) forgalmat bonyolító cseh társaság Patria Direct nevű szolgáltatásával lépne be a magyar piacra. A Patria elemzői ez évre nagyobb növekedési potenciált látnak a magyar részvénypiacban, mint a csehországiban vagy a lengyelben; a vezető elemző szerint idén 25 százalékkal erősödik a BUX index, szemben a prágai tőzsde PX 50 mutatójától várt 15-20 százalékkal. Megkeresésünkre a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél azt a tájékoztatást adták, hogy nem tudnak arról, hogy a Patria színre lépne hazánkban, engedélykérelem nem érkezett a cégtől. Vélhetően erre viszont nincs is szükség, tekintettel arra, hogy a Patria tulajdonosa a belga KBC Securities, amely már regisztráltatta magyarországi fióktelepét. Ráadásul a KBC Securities tulajdonosa, a KBC Bank a K&H Bank Rt. révén is jelen van a hazánkban. Emlékezetes, a K&H Bank január közepén jelezte, hogy az anyabankjához tartozó KBC Securities fiókot nyit Magyarországon. A kirendeltség veszi majd át azokat a tevékenységeket, amelyeket jelenleg a bank jelenlegi "brókerleánya" a K&H Equities végez. A fióktelep brókeri tevékenységet, vállalatfelvásárlási és fúziós tanácsadást végez majd, a K&H Equities ezekkel a jövőben nem foglalkozik, jogilag továbbra is működni fog, és eleget tesz többek között a 2003-as szabálytalanságokból származó kötelezettségeinek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!