Újra aggódtak egy kicsit az euróért - Veszteséggel zárt Európa

Európában újra a medve vette át az uralmat, csak az amerikai nyitás tudta némileg erősíteni az öreg kontinens hanyatló indexeit, pedig a nap jól indult, ám közben elromlott a hangulat a ECB csütörtöki kamatülése illetve az eurózónát övező újabb aggodalmak miatt.
NAPI, 2013. február 6. szerda, 18:21
Fotó: Napi.hu

A tengerentúli segítség Londont végül pluszba húzta a nap végére, a FTSE 0,2 százalékos erősödéssel zárta a napot, a frankfurti DAX 1,1 százalékot esett, míg a legnagyobb esést a párizsi CAC-40 produkálta, itt a mutató 1,4 százalékos mínusszal zárta a napot.

Londonban az RBS részvényei 0,5 százalékkal csökkentek arra a híre, hogy a bank bejelentése szerint a brit pénzügyi szolgáltatási felügyelet (FSA) 87,5 millió font, az amerikai igazságügyi minisztérium 300 millió font büntetést rótt ki a bankra a Libor-botrányban játszott szerepe miatt. A Lloyds 1,2 százalékos, a HBSC 0,5 százalékos nyereséggel zárta a napot, az eurózónás aggodalmak ellenére.

Frankfurtban a nap nyertese a Lufthansa volt, a légszállító részvényei 2,9 százalékkal emelkedtek, amivel csak a Daimler 1,5 százalékos drágulása tudott lépést tartani. A vesztesek közül a RWE energiaszolgáltató 2,4, illetve a Bayer gyógyszergyártó 2,5 százalékos esése emelhető ki. Párizsban szinte minden esett, a legnagyobbat a bankszektor: a Credit Agricole 3,7, a Societe Generale 3,5 százalékos eséssel zárta a napot. Az árral szemben a Renault úszott, 1,6 százalékos emelkedéssel.

A amerikai tőzsdemutatók este hat órára visszaküzdötték magukat a pozitív nullára, mind a három fontos tőzsdemutató 0 százalékon állt. A tengerentúlon a nyertesek listáját a vártnál jobb gyorsjelentést adó 3M Co. illetve a Walt Disney Co. vezették, az előbbi 1,5 százalékos nyereségbe volt, míg a szórakoztatóipari óriás részvényei 1,3 százalékkal drágultak. A Dreamlinerekkel küzdő Boeing is drágult, a repülőgépgyártő részvényei 0,35 százalékkal értek többet. A pirosba csúszott viszont a General Electric 0,6 százalékos veszteséggel, illetve az IBM, amelynek részvényi 0,8 százalékkal csökkentek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK