A Brent nyersolaj 1,02 dollárral, 1,6százalékkal, hordónkénti 63,76 dolláros szintre drágult csütörtök délután, míg a WTI hordónkénti ára 1,23 dollárral, vagyis 2,1 százalékkal emelkedett, elérve így a 60,39 dolláros szintet. A drágulásnak két fontos eleme: az EU-s gazdaságok és az Egyesült Államok is fellendülésről tanúskodó makrogazdasági adatokat közöltek, valamint a világ a kőolaj-exportáló országok szervezetének (OPEC), Oroszország és más szövetséges termelők ülésére figyel.

Három OPEC + forrás közölte, hogy a csoportban egyelőre még nem egységes az álláspont, hogy májusra is kiterjesszék a meglévő kitermelési korlátokat, vagy megkezdjék a termelés fokozatos növelését - írja a Reuters.

Szaúd-Arábia energiaügyi minisztere, Abdulaziz bin Salman herceg szerint a piac fellendülése "korántsem teljes", vagyis egyelőre nem emelnék a kitermelt mennyiséget, hiába növekszik a kereslet. Miközben Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes a találkozón azt mondta, hogy a globális olajigény napi 5-5,5 millió hordóval (bpd) növekszi.

Az OPEC + mintegy 7 millió bpd-vel csökkentette a kibocsátást az árak támogatása és a túlkínálat csökkentése érdekében legutóbbi ülésén. Ezenkívül Szaúd-Arábia további 1 millió bpd önkéntes csökkentést hajtott végre.

"Tekintettel a közelmúltbeli áringadozásra, és az ismét felmerülő keresleti aggodalmakra, egyre nagyobb az egyetértés abban, hogy az OPEC + valószínűleg további egy hónapig meghosszabbítja a jelenlegi csökkentéseket" - mondta Warren Patterson, az ING elemzője.

Az OPEC + 300 000 bpd-val csökkentette az idei olajigény növekedési előrejelzését a járvány miatti korlátozások és gyárleállások miatt. Például Franciaország belépett harmadik országos zárlatába, és az iskolák három hétre bezártak, hogy megpróbálják megfékezni a Covid-19 fertőzések harmadik hullámát.

Az új hullám ellenére az európai piacok az erőteljes gyártási tevékenység miatt visszanyerték járvány okozta veszteségeik nagy részét. A márciusi adatok azt mutatták, hogy az euróövezet gyáraktivitásának növekedése a felmérés történetében a leggyorsabb ütemben javult.

Az Egyesült Államok nyersolaj-készletei a múlt héten váratlanul csökkentek, ami segítette az olajárak emelkedését. Ez vélhetően a gazdasági növekedés fokozódását jelzi, közben viszont a heti munkanélküliségi adatok a várthoz képest romlottak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!