Az OTP Bank Nyrt. 30,9 milliárd forintos konszolidált nettó eredményt ért el 2010 harmadik negyedévében, ami mintegy 10 százalékkal haladja meg a Napi Gazdaság elemzői konszenzusának az értékét.

A bankcsoport eredménye 13 százalékkal haladja meg az előző negyedévi nyereséget, viszont 33 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Így az első háromnegyed év adózott nyeresége az idén már elérte a 100,7 milliárd forintot, 22 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
 

A bankadó nélküli számított 45,4 milliárd forintos nyereséggel számolva a válság kezdete óta a mostani volt az egyik legerősebb negyedéves eredmény - szögezi le a BÉT honlapján közzétett eredménybeszámoló. A különadó negatív hatását és a hazai adózott eredmény csökkenését jelentős mértékben ellensúlyozta a külföldi leányvállalatok javuló teljesítménye, amelyek már a csoport profitjának a 38 százalékát adják. 
 

A 90 napon túli késedelmes hitelek aránya 12,4 százalékról 13,2 százalékra nőtt a harmadik negyedévben a romlás dinamikája azonban mérséklődött. A fedezettségi mutató 73,4 százalék volt, ami 0,5 százalékponttal alacsonyabb az előző negyedévinél, és 4,9 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál. Konszolidált szinten a komoly súllyal bíró hitelportfóliók közül elsősorban a magyar jelzáloghiteleknél volt jelentősebb romlás, de a román lakossági hitelek minősége is sokat csúszott lefelé.
 

A gyorsjelentésben arra is kitérnek, hogy az éves kockázati költségek alakulását nagyban befolyásolja majd, hogy a második negyedév jelentős árfolyammozgását követően a forint megmarad-e az október végétől ismét elért 200 forintos tartományban a svájci frankkal szemben.

A gyengülő forint a hitelportfolió romlásával párosult és ennek eredményeként 2010 első kilenc hónapjában összesen 204 milliárd forintos céltartalékképzésre kényszerült a bank, ami 12 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A harmadik negyedévben azonban jelentősen, már 44 százalékkal 52,7 milliárd forintra csökkent az előző három hónaphoz képest a céltartalékolás mértéke. Ennek össezgét az elemzők 60 milliárd forint körüli összegre becsülték, így itt tudott meglepetést okozni számukra a bank.

A 150 milliárd forintos harmadik negyedévi nettó kamatbevétel ugyanis nagyjából megfelelt az elemzői várakozásoknak. A nettó kamatmarzs az előző negyedévhez képest csökkent, és 5,9 százalékot tett ki, ez azonban még mindig egy picit nagyobb volt mint egy évvel korábban. Az leányvállalatok közül a legjobban az orosz teljesített, amelynél a 8,7 milliárd forintos eredmény negyedéves összehasonlításban 141, éves összevetésben 666 százalékos emelkedés volt. A második legnagyobb profitot a bolgár DSK érte el 5,3 milliárd forinttal, ami 14 százalékos bővülés az előző negyedévihez képest, de 5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A korábban fekete bárányként számon tartott ukrajnai OTP Bank JSC is 4,9 milliárd forint nyereséget ért el, ez 415 százalékkal több az előző negyedévnél, de még 124 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól. A második negyedévben 6,5 milliárdos mínuszt elszenvedő montenegrói leány a harmadik negyedévben már 1 milliárdos pluszt hozott, így talán stabilizálódott ott is a helyzet. A legnagyobb gond a hiteleknél már korábban jelzett román banknál volt. Itt az elmúlt negyedévhez hasonlóan a 2 milliárd forintos veszteség volt a harmadik negyedévben. A szerb leánynál sem sikerült még pluszba fordulni, ott is alulról ugyan de közelítette a 2 milliárdot a veszteség.

A román leánynál a veszteségért a magas kockázati költségképzést hozza fel indokul a jelentés, amelyet nem tudtak ellensúlyozni a jól alakuló bevételek és a szigorú

költséggazdálkodás sem. Szeriában ugyanez áll a veszteség hátterében. Jó hír viszont, hogy a szlovák leány a válság óta az első nyereséges negyedévét tudhatja a háta mögött.


Az egy részvényre jutó eredmény 114 forint lett a harmadik negyedévben, így az első háromnegyedévi szám 373 forintra nőtt, ami 25 százalékkal alacsonyabb a bázisnál. Így egy erős utolsó negyedévvel együtt is 500 forint körüli egy részvényre jutó eredmény várható, ami alapján nem tekinthetó alulárazottank a részvény a jelenlegi szinteken.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!