A délelőtt lelassult visszaesést késő délután váratlan fellendülés követte, miután az amerikai külügyminiszter bizakodó nyilatkozatot tett Oroszország ukrajnai szándékairól, a rubel gyengülése megállt, a nyersolaj szabadpiaci áresése lefékezett.

Az elemzők intelmei ellenére a befektetők elérkezettnek látták az időt némi "bevásárlásra a veszteségbe" az utóbbi napok nagy zuhanásai után. A spekulációt támogatta az is, hogy feltámadtak a remények, miszerint az Európai Központi Banknak (ECB) most már tényleg igazi mennyiségi enyhítést kezd, illetve, hogy a világgazdasági nehézségek miatt az amerikai jegybankrendszer (Fed) nem fog sietni a kamatemeléssel.

A 12 évet tekintve leglassúbb drágulást jelző novemberi brit inflációs adat szintén csökkentette az ottani központi kamatemelés eshetőségét. A fordulatot jó hírek is segítették. A decemberi előzetes felmérés szerint az euróövezeti magángazdaság teljesítménye továbbra is csak halványan nő, de kissé gyorsabban, mint novemberben, és az áresés valamicskét lassult.

Németországban a ZEW gazdaságkutató intézet e havi befektetői és elemzői hangulatmutatója április óta a legmagasabbra ugrott, nem utolsósorban az olcsó olaj miatt.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 2,41 százalékos javulással 6331,83 ponton zárt, 6,18 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt.

Frankfurtban a DAX-30 2,46 százalékos többlettel 9563,89 ponton végzett, 0,12 magasabban, mint tavaly év végén.

Párizsban a CAC-40 2,19 százalékkal 4093,20 pontra erősödött, 4,72 százalékkal elmaradva múlt év végi értékétől.

A milánói FTSE MIB-40 3,27 százalékot, a madridi IBEX-35 1,80 százalékot nyert, az athéni ASE tőzsdemutató 0,26 százalékot vesztett.

Varsóban a WIG-20 2,17 százalékkal 2271,27 pontra csökkent, a Mol 3,46 százalékkal 147,70 zlotyra esett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!