Az FTSE-100 0,5, a DAX 0,2 százalékos mínuszban állt, a CAC-40 viszont 0,1 százalékos nyeresében járt a nyitás első óráiban. A Stoxx Europe 600 indexe szintén eséssel indított, 0,1 százalékkal állt a keddi zárószintje alatt. A periféria indexei közül az FTSE MIB 0,2 százalékkal erősödött, az IBEX-35 stagnált.

A piacok a Fed nyíltpiaci bizottságának jegyzőkönyvének megjelenésére várnak, ebből ugyanis azt remélik a befektetők, hogy kiderül az amerikai központi bank kötvényvásárlási porgramjának mérséklésére vonatkozó időzítés.

A részvények között kiemelendő a Heineken, amelynek árfolyama 3,8 százalékos mínuszban járt a veszteségekről szóló gyorsjelentését követően.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!