Vörösben startolhat Budapest

Enyhe csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó szakértők szerint.
Szabó Dániel, 2019. május 7. kedd, 08:59
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

"Az ázsiai piacok vegyes képet mutatnak, érdemi visszapattanásra nem számít kedden, az előző napi eladási hullám után. A befektetők az amerikai-kínai kereskedelmi háborúval kapcsolatos fejleményekre figyelnek, a nemzetközi hangulat lesz irányadó a nap folyamán" - nyilatkozta Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek.

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője azt írta, hogy enyhe csökkenéssel nyithat a budapesti piac. A vezető részvények közül kiemelte: az OTP hetek óta tartó lejtmenete véget érhet, a Magyar Telekom árfolyamában a szerdai gyorsjelentésig nem vár jelentősebb mozgást. A Mol részvények 200 napos mozgóátlaga 3077 forintnál található, amelyről pozitív korrekció következhet. A Richtert tartja az 5600 forintnál elhelyezkedő támasza, így nagyobb eséllyel emelkedhet.

Az európai tőzsdék is eshetnek kedden, miután Donald Trump vasárnap este bejelentette, hogy Kínával mégsem egyezik meg a kereskedelmi háború lezárásáról.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 228,01 pontos, 0,55 százalékos csökkenéssel, 41 547,35 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt. A Mol 46 forinttal, 1,44 százalékkal 3150 forintra csökkent, 4,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,16 százalékkal 12 550 forintra esett, forgalmuk 3,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5,50 forinttal, 1,19 százalékkal 457 forintra gyengült, forgalma 122,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,18 százalékkal 5695 forintra erősödött, a részvények forgalma 842,1 millió forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK